Lettország jövőre visszaállítja a kötelező sorkatonai szolgálatot

Lettország jövőre visszaállítja a kötelező sorkatonai szolgálatot az ukrajnai háború miatt – jelentette be a lett védelmi minisztérium szerdán.

A vilniusi lett parlament már el is fogadta az ehhez szükséges törvénymódosításokat szerdán. Ennek értelmében 2023 közepén – először csak önkéntes alapon – fokozatosan újra bevezetik a sorkatonai szolgálatot, amely 2024-től válik kötelezővé.

Vilnius 2007-ben törölte el a kötelező szolgálatot, és ezután a lett fegyveres erőket hivatásos hadsereggé alakították át, amelyet önkéntesek egészítenek ki.

Fotó: a védelmi miniszter Facebook-oldala

Lettországnak közös határszakaszai vannak Oroszországgal és Fehéroroszországgal is, utóbbi Moszkva katonai szövetségese az ukrajnai háborúban.

„Ukrajna brutális és nagyméretű orosz megtámadása óta új geopolitikai valóságban élünk”– szögezte le Inara Murniece lett védelmi miniszter.

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása „Lettország válasza a térségben kialakult új biztonsági helyzetre” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy „Ukrajna tapasztalatából tudjuk, hogy erkölcsileg stabil és felkészült társadalom nélkül lehetetlen szembeszállni az agresszorral”.

A kötelező sorozás a 18 és 27 év közötti lett férfiakat érinti, míg a lett nők önkéntesként jelentkezhetnek a 11 hónapos katonai kiképzésre.

Azok a lett férfiak, akik vallási vagy lelkiismereti okok miatt visszautasítják a kötelező sorkatonai szolgálatot, helyette közösségi munkát végezhetnek a lett védelmi minisztérium által felügyelt létesítmények egyikében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?