Az ukrajnai háború megduplázta a román hadseregből kilépők számát

Az ukrajnai háború megduplázta a román hadseregből kilépők számát, idén kétszer annyi hivatásos katona mondott fel, mint tavaly – írta szerdán a védelmi tárcától származó értesüléseire hivatkozva a Profit.ro román gazdasági portál.

A lap szerint idén már több mint kétezer szerződéses katona szerelt le, míg a kilépők száma tavaly ezer, 2020-ban pedig ötszáz körül volt. Év elején a román hadseregben 73 350 hivatásos katona szolgált, a tartalékosok száma pedig 50 ezer volt – teszik hozzá.

Fotó: a védelmi minisztérium Facebook-oldala

„A katonai pálya vonzereje csökkenőben van, és ez a folyamat kritikussá vált az ukrajnai háború által előidézett rendkívül képlékeny biztonsági helyzetben. A katonai művezetői képzésekre jelentkezők száma például idén kevesebb mint felére csökkent – 2500-ra a tavalyi 5700-hoz képest –, olyan körülmények között, amikor a meghirdetett helyek száma csaknem azonos volt” – idézte a lap a román védelmi minisztérium hivatalos dokumentumát.

Az elemzés szerint ugyanakkor a jelentkezők 25–35 százaléka nem felel meg a katonai szolgálat támasztotta minimális követelményeknek, és a helyzet rosszabbodhat, tekintettel arra, hogy Románia állandó lakossága mintegy kétmillióval csökkent az utóbbi 15 évben.

A távozások másik oka az idézett elemzés szerint az, hogy a katonaságnál szolgáló mérnököknek, művezetőknek a magánszférában jobb fizetéseket kínálnak. A jelenséget „meg kell állítani”, mert oda vezethet, hogy a hadsereg nem lesz képes küldetéseit teljesíteni az ukrajnai háború okozta növekvő feszültség közepette – szögezi le a minisztériumi dokumentum.

Az elemzés szerzői azt javasolják, hogy csökkentsék a katonai pálya által megkövetelt iskolai végzettséget, hogy olyan fiatalokat is meg tudjanak szólítani, akiknek a magánszektorban kisebb esélyük lenne annyit keresni, mint a hadseregnél.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?