Lemondott a belga külügyminiszter

Lemondott minden kormányzati hivataláról Sophie Wilmes belga miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter – jelentette be a tárcavezető hivatala csütörtökön.

Sophie Wilmes április végén egyik közösségi oldalán tett közzé nyílt levelet, amelyben közölte: azonnali hatállyal szabadságot vesz ki, ugyanis férjénél rosszindulatú agydaganatot mutattak ki. Miniszteri feladatait részben Alexander De Croo miniszterelnök, valamint két kollégája, David Clarinval és Mathieu Michel vette át.

Fotó: Sophie Wilmes Facebook-oldala

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtöki beszámolója szerint a belga külügyi tárca arról tájékoztatott, hogy Sophie Wilmes végleg elhagyja a szövetségi kormányt, és a belga parlament képviselőjeként folytatja munkáját. Wilmes döntéséről tájékoztatta a miniszterelnököt, majd átadta lemondását Fülöp belga királynak, aki elfogadta azt. Utódjáról még nem döntöttek – közölték

Wilmes közösségi oldalán csütörtökön közzétett üzenetében egyebek mellett azt írta, “a férjem betegsége nehéz küzdelem lesz, amelyet vele és a gyermekeinkkel együtt akarok megvívni”. Közölte: jelenlegi kormányzati pozíciója nem engedné meg, hogy ezt megtegye.

Alexander De Croo nyílt levélben mondott köszönetet Wilmesnek az ország iránti elkötelezettségéért, választását pedig bátor döntésnek nevezte.

„Ez egy olyan döntés, mely mindannyiunkat elgondolkodtat az élet értelméről, és emlékeztet annak prioritásaira” – fogalmazott a belga miniszterelnök.

Sophie Wilmes 2014 óta tagja a belga szövetségi parlamentnek. 2015 és 2019 között Charles Michel korábbi belga miniszterelnök első és második kormányának költségvetési minisztere volt.

A 2019-es belga szövetségi választásokat követően 2020-ig ügyvezető miniszterelnöki pozíciót töltött be, majd 2020 októberében külügyminiszterként és miniszterelnök-helyettesként csatlakozott Alexander De Croo kormányához.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?