Lelőttek egy horogkereszteket rajzoló, fegyverrel hadonászó férfit

A párizsi 13. kerület Austerlitz pályaudvarán a vasúti biztonsági szolgálat (SUGE) emberei lelőttek egy szíriai férfit, aki horogkereszteket rajzolt, és hamis fegyverrel hadonászott a rendőrök felé – jelentette a párizsi ügyészség és rendőrségi források szerint a Le Figaro, írja a News.ro.

A szíriai állampolgárságú férfi helyi idő szerint hétfőn este 22 óra körül halt meg a kórházban. Az ügyben két vizsgálatot indítottak, hatósági személy elleni erőszak és „hatósági személy által elkövetett, halált okozó fegyveres erőszak” miatt.

A szíriai férfit hétfőn, helyi idő szerint 11 óra körül látták horogkereszteket rajzolni az egyik tömegközlekedési járat állomásain a köztéri bútorokra – közölték a Le Figaro forrásai. Később máshol is folytatta ezt. Délután a gyanúsítottat a vasúti biztonságiak látták az pályaudvar külső területén, a taxik és buszok számára fenntartott hely közelében.

Az egyik ügynök két lövést adott le a szíriaira. | Fotó: képernyőmentés/X

„Az 1976-os születésű gyanúsítottat látták, amint a kabátjába dugja a kezét”, majd előhúzott egy pisztolyt – amiről utóbb kiderült, hogy hamisítvány – és az ügynökök felé intett vele. Az egyik ügynök ezután két lövést adott le a szíriaira. „A tanúvallomások megerősítik a leírt gesztusokat és a SUGE ügynökeinek számos figyelmeztetését a lövések leadása előtt” – írja az ügyészség. „Az egyik golyó ágyékon találta a gyanúsítottat” – írja a Le Figaro.

A kórházba szállított férfit érkezéskor agyhalottnak nyilvánították, és helyi idő szerint 22.00 óra előtt halottnak nyilvánították. A közelben tartózkodó taxisofőrt, aki a lábán sérült meg, kórházba szállították. A tüzet nyitó SUGE-tisztet előzetes letartóztatásba helyezték, ezt az intézkedést kedden feloldották.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?