Lekapcsolják a mobilhálózatot a Vatikánban a konklávé teljes idejére

A konklávé elszigetelése érdekében a Vatikán teljes területén lekapcsolják a mobilhálózatokat.

A Vatikán szerda délutántól egész területén kikapcsolja a mobiltelefon-ellátó hálózatát, hogy megakadályozza a Ferenc pápa utódját megválasztó konklávé megzavarását, vagy az információk idő előtti kiszivárgását.

A Vatikánvárosi Állam kormányzósága hétfőn értesítette az összes lakost és alkalmazottat, hogy „kikapcsolja az összes mobiltávközlési és rádiójel-átviteli létesítményt”. A kommunikációs leállás a Róma központjában fekvő Vatikáni Állam egész területét érinti, és helyi idő szerint május 7-én 15 órakor kezdődik – számol be az Agerpres.

A döntést „a pápaválasztással kapcsolatos tevékenységek biztonságának biztosítása érdekében” hozták, és csak a következő pápa megválasztása után állítják vissza – tette hozzá a vatikáni kormányzóság.

A konklávé teljes titoktartás mellett zajlik, és a bíborosok nem fedhetik fel a Sixtus-kápolnában megbeszélteket, nem hagyhatják el a Vatikánt, és nem kommunikálhatnak senkivel az eljáráson kívül. Ugyanezen okból kifolyólag a Szentszék szakemberei már kikapcsolták a monumentális kápolnát figyelő kamerákat és érzékelőket, és gondoskodtak arról, hogy ne maradjanak bent olyan eszközök, amelyeket felvételek készítésére lehetne használni.

A bíborosoknak, a tisztviselőknek és a segédszemélyzetnek esküt kell tenniük a teljes titoktartásról: az ott folyó megbeszélések bármilyen formában történő nyilvánosságra hozatala kiátkozással büntetendő.

(Nyitókép: Vatican media)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?