LMP: veszélyes lehet Orbán Viktor tiktokozása

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fejezze be a TikTokon folytatott kommunikációs tevékenységét, mert veszélyes lehet – mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus úgy fogalmazott: az alkalmazás használata adatvédelmi és kiberbiztonsági kockázatot rejt, ezért nem mindegy, hogy telepítve van-e minisztériumi vagy kormányzati eszközökre. Az LMP szerint megnyugtató lenne, ha a kormányfő a hivatali eszközein nem használná a TikTokot – mondta Kanász-Nagy Máté. Hozzátette: az alkalmazás tulajdonosi szerkezete „ezer szállal kötődik" a kínai államhoz, a kínai kommunista párthoz.

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

Hangsúlyozta, hogy a TikTok hozzáfér többek között a naptárbejegyzésekhez, a névjegyzékhez és a GPS adatokhoz is, vagyis a használatával érzékeny személyes és kormányzati adatok kerülhetnek illetéktelenekhez.

A frakcióvezető-helyettes közölte, hogy az LMP benyújtott egy törvényjavaslatot, amely az állami és önkormányzati szférában tiltaná a TikTok használatát a munkavégzés során használt hivatali eszközökön. Megjegyezte, az utóbbi időszakban számos ország döntött hasonlóképpen.

Orbán Viktor július 24-én a közösségi oldalán számolt be róla, hogy elindult a TikTok csatornája.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?