Közel negyvenen meghaltak, miután kigyulladt egy gyár

Harmincnyolcan meghaltak a közép-kínai Henan tartomány egyik gyárában kitört tűzben, két ember könnyebben megsebesült, a tüzet eloltották – tájékoztatott kedden közleményben a helyi kormányzat és média.

Egyelőre nem világos, mi okozta a tüzet, az ügyben vizsgálatot indítottak. A közlemény szerint a katasztrófavédelem több mint 200 tagját, valamint 60 tűzoltót küldtek a helyszínre, hogy megfékezzék a lángokat.

A gyár interneten elérhető adataiból az derül ki, hogy az épületben egyebek között vegyi anyagokat is tároltak. A sűrűn lakott, gazdasági szempontból jelentős Henanban máskor is történt halálos baleset, mellyel kapcsolatban több helyi tisztségviselőt letartóztattak.

Kínában nem ritkák a gyártüzek és ipari balesetek, sok helyen ugyanis nem veszik komolyan vagy nem tartják be a biztonsági előírásokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?