Köveket dobáltak a közlekedő autókra, egy fiatal nő halálát okozták

Colorado állam hatóságai szerdán letartóztattak három tizenévest, akik a gyanú szerint köveket dobáltak közlekedő autókra, és ezzel egy 20 éves nő halálát okozták.

A hatóságok szerint a három 18 éves Colorado állambeli fiatal áll egy április 19-i haláleset mögött. Az áldozatot, a 20 éves Alexa Bartell-t betört szélvédőjű autójában holtan találták hozzátartozói, miután lehajtott az autóútról. Halálát egy kő okozta, amelyet az autó szélvédőjére hajítottak - közölte a helyi rendőrhatóság szóvivője. Hozzátette, hogy a fiatalokat szándékos emberöléssel vádolják, de ezek valószínűleg újabb vádakkal egészülnek ki.

A nyomozás alapján a 3 fiatal további, legkevesebb hét esettel hozható összefüggésbe azon az éjszakán, amikor a fiatal nő meghalt, két autó sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett.

A hatóságok közlése szerint a tettesek április 19-én a késő esti órákban Denvertől északnyugatra 10-15 centiméter átmérőjű, mintegy 1,5-2,5 kilogramm súlyú köveket kezdtek dobálni közlekedő autókra.

A nyomozók mobiltelefon-cellainformációk, valamint lakossági bejelentések alapján jutottak a gyanúsított fiatalok nyomára, akiket otthonukban vettek őrizetbe szerdára virradóra - közölte a hatóság.

Kapcsolódók

Kimaradt?