Koronavírus: téli járványhullámra számít a német egészségügyi miniszter

Összefogásra, egymás védelmére és türelemre van szükség a következő hónapokban Németországban, mert ismét elindulhat a koronavírus-járvány téli hulláma – mondta a német egészségügyi miniszter csütörtökön Berlinben.

Karl Lauterbach a Süddeutsche Zeitung című lap gazdaságpolitikai fórumán kiemelte, hogy az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) elleni védekezés németországi mérlege kedvező, de ezt meg is kell őrizni, ezért „nem veszíthetjük el a türelmünket röviddel a cél előtt”.

A miniszter – aki kutatóorvosként elismert járványügyi szakértő is – elmondta, hogy továbbra is kialakulnak új vírusmutációk, de „a fák nem nőnek az égig”, nem valószínű, hogy az eddigieknél merőben különböző és sokkal veszélyesebb változat jön létre.

Illusztráció: Agerpres/Xinhua

Mint mondta, a fertőzőképességet tekintve már meg is indult a „tetőzés”, az új mutációk nem fertőznek lényegesen erősebben, mint a korábbiak, ami az oltási kampányok hatásával együtt azt jelenti, hogy „egyre kisebb a tér” a kórokozó előtt.

Kifejtette: a folyamatok tartóssá válása kellő tudományos alapot teremthet ahhoz az állításhoz, hogy SARS-Cov-2 „kezelhető a fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény keretein kívül”, mint bármely más fertőző légúti betegség, vagyis nincs szükség különleges rendszabályokra, korlátozásokra.

Azonban a tél még nehéz lehet, várhatóan elindul egy újabb járványhullám, ezért vigyázni kell egymásra és be kell tartani az alapvető fertőzésvédelmi szabályokat, különösen zárt térben és közösségben vagy tömegben - tette hozzá a német egészségügyi miniszter, kiemelve, hogy főleg az év végi ünnepek idején lesz szükség óvatosságra és türelemre.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint a járványügyi helyzet legfontosabb mutatói között számon tartott úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság – az utóbbi hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra jutó száma – egyelőre viszonylag alacsony, 186,9-en áll, szemben az egy héttel korábbi 199,2-vel és az egy hónappal korábbi 600 körüli értékekkel.

Az utóbbi 24 órában 38 090 ezer ember szervezetében mutatták ki a vírust, ez a szám emelkedett az egy héttel korábbi 33 090-hez képest. A SARS-Cov-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben regisztrált halálesetek száma 163-ra emelkedett az egy héttel korábbi 162-ről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?