Korlátozni akarják a látogatók számát a római Trevi-kútnál

A látogatók számát előzetes helyfoglalás és belépődíj bevezetésével akarják korlátozni az olasz fővárosban, a Trevi-kútnál – jelentette be Alessandro Onorato, a római főpolgármesteri hivatal idegenforgalomért felelős tanácsosa a Corriere della Sera napilapban.

Alessandro Onorato elmondta, hogy az intézkedéssel a tömegturizmussal szemben kívánják megvédeni az egyik leglátogatottabb római látványosságot. Szabályozni akarják azok számát, akik nap mint nap felkeresik a Trevi-kutat: a tervek szerint az előzetes helyfoglalást a jövő évtől vezetnék be, és ezzel egy időben jelképes értékű belépőjegyet is kellene vásárolniuk a látogatóknak, fejenként egy euróért. Ez az összeg azonban csak a turistákra vonatkozna, a rómaiak számára ingyenes lenne a látogatás.

Forrás: Wikipédia

Róma legnagyobb utcai szökőkútját 1762-ben avattak fel. A Trevi-kutat a mai napig az ókori Aqua Virgo vízvezeték táplálja, és leginkább arról ismert, hogy a Rómába visszatérni akaró turisták aprópénzt dobnak a vizébe. A Trevi-kút előtti szűk téren szinte állandóan több ezren szoronganak, ami nem méltó a történelmi-művészeti örökséghez tartozó helyszínhez – hangoztatta Alessandro Onorato, aki a 2025-ös jubileumi szent év rendkívüli eseménysorozatért is felelős, amelyre mintegy harmincmillió olasz és külföldi látogató érkezését várják a fővárosba.

Alessandro Onorato elmondta, korlátozná azt is, hogy a Trevi-kútnál a turisták a lépcsőkön vagy a teret ellepő presszók és éttermek teraszain ülve egyenek, igyanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?