Az 1948-as függetlenségi háború idejéből származó, frissen feltárt dokumentumok szerint a cionista fegyveres alakulatok olyan parancsokat kaptak, amelyek a palesztin civilek és falvak „megsemmisítésére” utasították őket. Az iratokat – egy korabeli kommandóalapító gyűjteményét – egyszerűen kidobták, derül ki a Háárec cikkéből.

Két évvel ezelőtt, 2024 márciusának végén Ronit Zilberman zoológus éppen otthona közelében sétált az izraeli főváros Ramat Hahayal negyedében, amikor egy hulladéklerakó mellett gondosan egymásra rakott dobozokra lett figyelmes. Mint kiderült, valaki egyszerűen kitett több ezer dokumentumot a szemetes mellé.

Zilberman belenézett az iratokba, és hamar világossá vált számára, hogy nem hétköznapi papírokról van szó. A dobozokban a függetlenségi háború idejéből származó bizalmas megjelölésű dokumentumok, a frissen létrejött Izraelben és a környező országokban végrehajtott katonai műveletek leírásai, valamint korábban soha nem publikált térképek és fényképek lapultak.

A zoológus hazacipelte a dobozokat, majd felvette a kapcsolatot az Akevot Izraeli–Palesztin Konfliktuskutató Intézettel, ahol Adam Raz történész, Izrael legrégebbi napilapjának rendszeres szerzője is dolgozik.

Raz ankétja szerint az ismeretlen(ek) által kidobott és Zilberman által megtalált dokumentumok a Golani gyalogosdandár egyik korabeli harcosának, Rafi Kotzernek a gyűjteményéből származnak. Kotzer a 12. zászlóalj kommandós egységének alapítója is volt; ez az egység később Sayeret Golani néven a dandár elit felderítő különítményévé vált. Kotzer 1948-ban több csatát vezetett, illetve később megalapította az izraeli Fogyatékos Veteránok Szervezetét.

A gyűjtemény egy része személyes jellegű: levelezés, iskolai bizonyítványok, gyerekrajzok. Ugyanakkor előkerültek naplók, jegyzetek és összefoglalók is, amelyek többek között a Mapam – Izrael korai évtizedeiben meghatározó szerepet játszó baloldali párt – belső vitáit dokumentálták. A feljegyzések olyan témákat is érintenek, mint a nukleáris fegyverek jelentette veszély vagy az 1948 és 1966 között működő katonai kormányzat, amelynek Izrael arab lakosságát alávetették.

A legnagyobb történeti értéket azok az iratok képviselik, amelyek közvetlenül a függetlenségi háború eseményeivel foglalkoznak. Ezek a dokumentumok nemcsak a korszak katonai döntéshozatalába engednek betekintést, hanem új forrásokat kínálnak a konfliktus történetének kutatói számára.

A dokumentumok között naplók, feljegyzések és 1948-ból származó összefoglalók is találhatók, amelyek palesztin civilek – köztük nők és gyerekek – megölésére utasító tiszti parancsokra hivatkoznak. Néhány irat – amelyet a katonai cenzúra is jóváhagyott – Smuel Lahis peréhez kapcsolódik; ő mindmáig az egyetlen izraeli parancsnok, akit arab civilek megöléséért elítéltek az 1948-as háború kapcsán.

A perben tanúskodott Jiszráel Carmi, a 7. dandár egyik zászlóaljparancsnoka is, aki a Beer-Seva elleni 1948. októberi hadműveletet írta le. „Elfoglaltam a várost. A terület megtisztításakor parancsot adtam, hogy mindenkit meg kell semmisíteni, aki az utcán felbukkan, akár ellenáll, akár nem. A parancs úgy szólt, hogy mindent el kell pusztítani” – mondta vallomásában. Hozzátette: a rendőrőrs elfoglalása után a gyilkolás leállt, de addig mindenkit megöltek – „nőket, gyerekeket, mindenkit”. A lakosságot Hebron felé irányították; aki nem indult el, azt „eltávolították”.

Lahist, akit felelősnek találtak a libanoni Hulában elkövetett mészárlásért – ahol a Carmeli-dandár 89 embert ölt meg –, végül nem küldték börtönbe, később pedig az izraeli Zsidó Ügynökség vezetője lett.

A Lahis‑per egyik bírája, Gideon Eilat már a tárgyalás idején felvetette, hogy a függetlenségi háború során olyan atrocitások is történtek, amelyek a Lahis ellen felhozott vádaknál is súlyosabbak voltak. Eilat nyíltan megkérdőjelezte, miért éppen ő került a vádlottak padjára, miközben a hadsereg vezetése nem reagált „a parancsnokok és katonák által elkövetett számos háborús bűncselekményre”. A bíró szemében Lahis inkább bűnbaknak tűnt, mintsem elszigetelt tettesnek.

Lahis védői azzal érveltek, hogy csupán utasításokat hajtott végre – és ezt a védekezést számos magas rangú tiszt is alátámasztotta. A tanúk között volt Mordechai Maklef is, aki a háború idején az északi front műveleti tisztjeként szolgált, majd négy évvel később az izraeli hadsereg vezérkari főnöke lett. A bíróság előtt azt mondta: „Voltak olyan műveletek, amelyek során a potenciális ellenséget – vagyis a civileket – megsemmisítették. Safsafban, Jishben, Ilabunban, Lódban, Ramlében és délen is, nagy léptékben. A cél az elűzés volt. Terror nélkül lehetetlen elűzni 114 ezer embert (Galileából). Kellett lennie egy kezdeti félelemkeltésnek, hogy elmenjenek.”

Hasonlóan megrázó vallomást tett Maxim Cohen, a Carmeli-dandár parancsnoka, amely az 1948–49-es harcok egyik legnagyobb és legfontosabb gyalogos egysége volt. Őt Lahis ügyvédje idézte be tanúként. „Hogyan űzöd el egy falu lakóit? Mindenki szeme láttára levágod egy arab fülét, és menekülnek. A gyakorlatban egyetlen falut sem ürítettek ki anélkül, hogy valakit hasba ne szúrtak volna, vagy hasonló módszereket ne alkalmaztak volna. Kizárólag az arabok félelme miatt győztünk, és ők csak azoktól a tettektől féltek, amelyek nem voltak összhangban a törvénnyel” – vallotta.

Egy másik frissen előkerült dokumentumot Jichák Broshi, a Golani 12. zászlóaljának parancsnoka írt. Az 1948 júliusában kiadott utasítás címe: „Magatartás elfoglalt falvakban, ahol lakosság található”. A parancs szerint a palesztin falvak elfoglalása után igazolványokat kellett kiadni a lakosoknak; aki az igazolványát másnak adta át, azt a másik személlyel együtt agyon kellett lőni. Aki nem jelent meg időben katonai ellenőrzésen, azt szintén ki kellett végezni, a házát pedig lerombolni. Broshi hozzátette: ha egy faluban „külső arabot” találnak, azt azonnal meg kell ölni, a falu férfijait pedig meg kell tizedelni. (Férfinak számítottak a tizenötödik életévüket betöltött fiúk is.)

Egy másik utasítás így fogalmazott: „Meg kell ölni minden Zabahim arabot” – utalva az alsó-galileai a-Zabah beduin közösségre. Egy további parancs a Turán-hegy környékének átkutatását rendelte el, hogy megtalálják azokat a palesztinokat, akik a terület elfoglalása után elrejtőzhettek. „Öljétek meg, aki rejtőzködik” – állt az utasításban.

Ami az izraeliek számára függetlenségi háború, arra a palesztinok Nakbaként, azaz katasztrófaként emlékeznek minden év május 15-én. A hivatalos izraeli történetírás szerint a palesztinok önszántukból hagyták el otthonaikat, így Izrael nem tekinthető felelősnek a palesztin katasztrófáért. Ám egyre több történeti bizonyíték kerül elő, amely azt mutatja, hogy a bennszülött lakosságot valójában elűzték, és a hadsereg nem habozott erőszakot alkalmazni azokkal szemben, akik nem voltak hajlandók távozni.

Mintegy 800 ezer palesztin menekült a mai Ciszjordániába, Gázába, Libanonba, Szíriába és Jordániába. Leszármazottaik száma ma hatmillióra tehető.

Adam Raz megjegyzi: a történelmi diskurzusból gyakran kimarad az a tény, hogy Izrael lerombolta az elűzött palesztinok falvait – több mint félezer települést –, ami nem csupán katonai vagy biztonsági döntés volt, hanem a demográfiai és területi viszonyok tartós átalakítását szolgálta. A háború utáni izraeli politika egyik legkövetkezetesebb eleme az volt, hogy a menekültek ne térhessenek vissza.

A menekülés vagy elűzés dilemmája nem pusztán akadémiai vita: az etnikai tisztogatás ténye az izraeli államalapítás mítoszát és az izraeli történelmi emlékezet alapjait kérdőjelezi meg. A Háárec cikke szerint a történeti kutatások egy része arra mutat, hogy voltak területek, ahol a lakosság pánikból vagy a harcok elől menekült, máshol azonban dokumentált parancsok, katonai műveletek és erőszakos incidensek játszottak szerepet a palesztin közösségek kiürítésében. A Kotzer‑gyűjtemény is ezekre a sötét zónákra vet új fényt.

A történész rámutat: a kérdés nem csupán múltbeli események értelmezéséről szól. Az igazságtétel elismerése hatással lehet Izrael jövőjére is, a kollektív elfojtás idővel torz formákban tör a felszínre; másfelől a tények feltárása és az igazságtétel akár a megbékélés felé vezető utat is megnyithatja.