Két nappal elhalasztotta a szerbiai rendszámmal közlekedő koszovóiak büntetését Pristina

Elhalasztotta azoknak a koszovói szerb autósoknak a megbüntetését Pristina, akik továbbra is Szerbiában kiadott rendszámtáblájú autóval közlekednek Koszovó területén – közölte internetes oldalán a Koha Ditore című pristinai napilap kedden.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök | Fotó: Agerpres/EPAA lap a koszovói miniszterelnöknek a közösségi médiában közzétett üzenetét idézte, amelyben Albin Kurti közölte, hogy elfogadja az Amerikai Egyesült Államok koszovói nagykövetének a javaslatát, és 48 órával elhalasztja a pénzbüntetések kirovását. A koszovói kormányfő hozzátette: örül annak, hogy a következő két napban az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval együtt dolgozhat a megoldási lehetőségek felkutatásán.

Novembertől a Koszovóban élő szerbek nem használhatják tovább a Szerbiában kiadott rendszámtábláikat, azokat koszovóira kellene cserélniük. Albin Kurti koszovói miniszterelnök eredetileg augusztus elsejétől szándékozta bevezetni az intézkedést, az Egyesült Államok közbenjárására azonban előbb szeptember elsejére, majd november elsejére halasztotta a szabályozás bevezetését.

Az intézkedésről szóló hír július végén felháborodást keltett a Koszovó északi részén élő szerbek körében, akik a határátkelők közelében úttorlaszokat állítottak fel. A halasztás hírére később eltávolították azokat, de a helyzet továbbra is feszült maradt.

Albin Kurti október végén bejelentette: annak ellenére sem halasztja el a rendszámtáblacserét, hogy nyugati partnerei arra kérték, adjon még tíz hónapot a helyi szerbeknek. Mint mondta, körülbelül tízezer jármű rendszámtábláját kell lecserélni, mert azokat még akkor adták ki, amikor Koszovó Szerbiához tartozott. Végül úgy döntött, hogy fokozatosan, jövő áprilissal bezárólag vezeti ki a Szerbiában kiadott rendszámokat, a figyelmeztetések azonban már megkezdődtek.

Az előzetes bejelentések szerint a pénzbüntetések kirovása november 21-én, későbbi módosítás szerint november 22-én kezdődött volna, ám hétfőn Brüsszelben újra tárgyalóasztalhoz ültették a koszovói kormányfőt és Aleksandar Vucic szerb elnököt, hogy uniós közvetítéssel találjanak megoldást a feszültséget okozó helyzetre. A tárgyalások nem jártak sikerrel, Pristina azonban bejelentette: a következő két napon még nem bünteti 150 euróval azokat, akik nem cserélték le rendszámtábláikat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A rendszámtáblavitára a Koszovó északi részén élő szerb kisebbség képviselői november első hetében reagáltak. Úgy döntöttek, kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, és mindaddig nem térnek vissza, amíg Koszovó nem teljesíti a 2013-ban brüsszeli közvetítéssel aláírt megállapodásban foglaltakat, illetve nem alakítja meg a koszovói szerb önkormányzatok közösségét. Pristina erre azért nem hajlandó, mert e lépéssel nagyobb autonómiát biztosítana az egyébként is csak a belgrádi kormányt elismerő szerbeknek. A pristinai vezetés viszont úgy döntött, nem vár arra, hogy visszatérjenek hivatalukba a kisebbségi szerbek, ezért előrehozott polgármesterválasztást írtak ki az érintett önkormányzatokban, az üresen maradt rendőri, bírói, ügyészi és hivatalnoki tisztségeket pedig albánokkal töltik fel.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

Kapcsolódók

Kimaradt?