Kényszerséta Trump miatt: Gyalogolnia kellett a francia államfőnek New Yorkban (VIDEÓ)

Miután az ENSZ-nél elismerte a palesztin államot, Emmanuel Macron francia államfő kénytelen volt  gyalog elindulni New Yorkban, ugyanis konvoja egy útkereszteződésben Donald Trump hivatalos menetoszlopa miatt elakadt.

A szokatlan jelenetet a Brut című lap rögzítette, New York utcáin filmezték le a francia köztársasági elnököt, amint egy rendőrrel beszélget, számol be a News.ro
„Sajnálom, elnök úr, igazán sajnálom. Egyelőre minden le van zárva” – mentegetőzött a rendőr.

Muszáj volt gyalogolni | Korábbi fotó: Agerpres

„Ha nem látja közeledni, engedjen át” – kérte Emmanuel Macron. Amikor azonban látta, hogy kérésének nincs foganatja, a helyzeten láthatóan mulatva, közvetlenül amerikai kollégáját hívta fel. „Hogy vagy? Képzeld el, türelmesen várakoznom kell  az utcán, mert minden le van zárva miattad” – mondta Donald Trumpnak.

A helyzet részben rendeződött, Macron azonban már nem tudott visszaülni az autóba. Testőrei és stábja kíséretében az államfő további harminc percen át gyalog folytatta útját, hogy eljusson a francia ENSZ-képviselet által szervezett vacsorára.

Néhány órával korábban Emmanuel Macron az ENSZ-ben hivatalosan is elismerte Palesztinát államként – erőteljes gesztussal nyomatékosítva, hogy a Gázai övezet helyzete elviselhetetlenné vált. Hónapokig halogatta a döntést, ám végül felgyorsította a folyamatot, hangsúlyozva: ez az egyetlen módja annak, hogy fennmaradjon a kétállami megoldás, amely egyre törékenyebb az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu által felvállalt katonai előrenyomulás és teljes annektálási politika fényében.

Az ENSZ ülésén mintegy tíz ország követte Franciaország példáját. Az Egyesült Államokat azonban zavarja ez a gesztus. Donald Trump kedden fog felszólalni az ENSZ szószékén. A Fehér Ház szóvivője szerint beszédében elítéli majd Franciaország döntését, amelyet úgy értékel, „jutalom a Hamásznak”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?