Kémprogrammal figyelték meg a spanyol kormányfő és a védelmi miniszter mobiltelefonját

A Pegasus nevű kémprogrammal figyelték meg Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Margarita Robles védelmi miniszter mobiltelefonját - jelentette be Félix Bolanos, a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón Madridban hétfőn.

Mint mondta, a Nemzeti Kriptológiai Központ (CCN) hétvégén elkészült két szakértői jelentése szerint 2021 májusában két alkalommal történt külső behatolás a miniszterelnök telefonjára. A védelmi miniszter készülékében 2021 júniusi betörés nyomát találták meg. „Tiltott és külső beavatkozással állunk szemben” – fogalmazott, emlékeztetve, hogy a dél-európai országban a megfigyelések végrehajtásához hivatalos bírói felhatalmazás szükséges.

A tárcavezető közölte: a telefonok vizsgálatára azután került sor, hogy a Citizen Lab kanadai kutatócsoport áprilisban nyilvánosságra hozott jelentése szerint több mint hatvan katalán szeparatista politikus telefonján találtak a kémszoftverre utaló nyomokat. Az autonóm katalán kormánykoalíció nagyobbik pártja, Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) a botrány kipattanása után úgy vélte, hogy a megfigyelés mögött a spanyol központi hírszerzés (CNI) áll.

Félix Bolanos elmondta: a megfigyelő-szoftverek használatára irányuló ellenőrzések még folyamatban vannak és kiterjednek a spanyol kabinet összes tagjára. A kormány a központi büntetőbírósághoz fordult és átadta a ügyben eddig összegyűlt összes információt - tette hozzá.

A tagállamokban elszaporodó esetek miatt az Európai Parlament március elején 38 tagú különbizottságot hozott létre a megfigyelő-szoftverek használatának és a lehetséges jogsértések kivizsgálására.

Kapcsolódók

Kimaradt?