Jövő év végétől csak belépési engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába

Jövőre belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak is, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába – közölte csütörtökön a brit belügyminisztérium. Ez a kötelem nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárokra.

Nagy-Britannia három éve kilépett az Európai Unióból. A konzervatív párti brit kormány az uniós tagság megszűnése (Brexit) utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kiléptette az országot, mivel nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket – mindenekelőtt az EU-munkavállalók szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát –, amelyek ezekhez az integrációs szerveződésekhez elválaszthatatlanul kötődnek.

Fotó: Facebook/The Official London Eye

London már a Brexit után jelezte, hogy idővel a látogatási, turisztikai céllal rövid időre érkezőknek is szükségük lesz belépési engedélyre, köztük azoknak is, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak be az országba.

A brit belügyminisztérium által csütörtökön ismertetett részletek szerint az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) nevű online dokumentumot először – már idén októbertől – a katari állampolgároknak kell kiváltaniuk.

Jövő februártól Bahrein, Jordánia, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek állampolgárainak is szükségük lesz az ETA-ra ahhoz, hogy Nagy-Britanniába utazhassanak, és a brit kormány 2024 végéig az összes többi olyan ország esetében is bevezeti ezt a rendszert, amelynek állampolgárai jelenleg vízummentesen léphetnek be Nagy-Britanniába.

A belügyminisztériumi csütörtöki tájékoztatása külön kiemeli, hogy jóllehet az Európából, Amerikából és Ausztráliából érkezőknek jelenleg semmilyen engedélyért nem kell folyamodniuk, ha Nagy-Britanniába akarnak látogatni, ez azonban az ő esetükben is megváltozik az ETA-rendszer meghonosításával.

Az ETA kiváltásával hat hónapig lehet Nagy-Britanniában tartózkodni turizmus, családtagok és barátok meglátogatása, üzleti utazás, illetve tanulmányok folytatása céljából.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?