J. D. Vance: Az USA folytatja közvetítő szerepét az ukrajnai béke érdekében
Az Egyesült Államok jelenleg az ukrajnai béke érdekében tett lépések folytatásában érdekelt, és ezért tovább folytatja a közvetítést a két háborúban álló fél között – jelentette ki J.D. Vance szerdán, egy nappal a Genfbe tervezett amerikai-ukrán tárgyalás előtt.
Az Egyesült Államok alelnöke a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy Donald Trump amerikai elnök „bizonyos mértékű optimizmussal” tekint a háború lezárásának lehetőségére – írja az MTI.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államok tisztában van azzal, hogy a két harcban álló fél nem fogja megkedvelni egymást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok derűlátó a tekintetben, hogy el lehet jutni egy olyan pontra, amikor mind az oroszok, mind az ukránok úgy érzik, elértek valamit annak érdekében, hogy az „öldöklés” megálljon.
A Fehér Ház szerdán közölte, hogy Donald Trump elnök a háború kitörésének negyedik évfordulója alkalmából telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Az ukrán államfő a Fox News hírtelevíziónak adott, szerdán bemutatott interjúban azzal vádolta az orosz felet, hogy csak időt akar nyerni és azért bocsátkozik diplomáciai tárgyalásokba. Volodimir Zelenszkij állítása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök csak az erőből él, jelenleg pedig megpróbál „játszmát” folytatni az Egyesült Államokkal.
Kapcsolódó
Ahogy arról beszámoltunk, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette: Oroszország, az Egyesült Államok és Ukrajna elnökének, Vlagyimir Putyinnak, Donald Trumpnak és Volodimir Zelenszkijnek csak a megállapodások véglegesítése érdekében lenne érdemes találkoznia.
„Valószínűleg itt egyet kell értenünk abban, hogy a három elnöknek csak akkor érdemes találkoznia, ha véglegesítik a megállapodásokat, vagy ahogy az amerikaiak mondják, az ügyletet (...). De ami az orosz elnök és Zelenszkij találkozójának kilátásait illeti, nos, egyelőre korlátozódjunk arra, hogy felidézzük az ő (Zelenszkij) múlt heti nyilatkozatait arról, hogy Ukrajna mibe nem fog soha beleegyezni, hogy mibe nem fog belemenni, hogy mit szándékozik tenni tovább, és így tovább” – idézi a szóvivőt az MTI.
CSAK SAJÁT