Isztambulban megkezdődtek az orosz-ukrán béketárgyalások

Isztambulban megkezdődtek a török közvítétéssel tető alá hozott orosz-ukrán béketárgyalások. Mint korábban írtuk, már a háború első napjaiban asztalhoz ültek a felek Fehéroroszországban, majd online is tartották a kapcsolatot a tárgyalódelegációk, de egyelőre nem közeledtek az álláspontok.

A BBC szerint ott van a Törökországban zajló orosz–ukrán béketárgyaláson Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa is, akiről hétfőn az a hír terjedt el, hogy megmérgezték. A mérgezés hírére – állítólag több, az orosz–ukrán korábbi tárgyalásokon résztvevő személy is mérgezéses tüneteket szenvedett – az ukránok azt javasolták a delegáció résztvevőinek, ne egyenek, ne igyanak, illetve ne érintsenek meg semmilyen felületet.

A BBC szerint a Abramovicson nem látszottak betegség jelei, azonban nem az ukrán-orosz delegáció asztalánál ült, hanem a küldöttségeket köszöntő török elnök, Recep Tayyip Erdoğan szóvivője, Ibrahim Kalin mellett. Abramovics korábban valamilyen formában próbált közvetíteni a háborús felek között, és úgy tűnik, ezt a szerepét most sem adta fel.

A mostani tárgyalás eredményessége egyelőre kétséges: az ukránok nem sokat várnak a keddi naptól, az oroszok pedig minden korábbi hivatalos kijelentésükben hangoztatták, hogy ragaszkodnak Ukrajna „demilitarizálásához és nácitlanításához”. Előbbihez kétséges, hogy Ukrajna bármikor hozzájárulna, a második követelés pedig eléggé megfoghatatlan dolognak tűnik, hacsak nem kormányváltást akar sugallni. A Kreml szóvivője hétfőn beszélt arról, hogy Ukrajna NATO-hoz való közeledése sarokba szorítja Oroszországot és évek óta mondták, hogy ne tegyék ezt. Azt is mondta, hogy bármilyen eredménye lesz a hadműveletnek, az nem fogja atomfegyverek bevetését maga után vonni.

Kapcsolódók

Kimaradt?