Iránban ismeretlenek megrongálták Mahsza Amini sírját

Iránban ismeretlenek megrongálták annak a Mahsza Amininek a sírját, akinek tavaly szeptemberben, az erkölcsrendészet őrizetében bekövetkezett halála máig tartó rendszerellenes tiltakozásokat váltott ki - adta hírül a BBC hírportálja kedden.

Az elhunyt kurd nő fivére azt mondta, az utóbbi hónapokban másodjára rongálták meg húga sírját, hozzátéve, hogy az elkövetők összetörték a fiatal nőt ábrázoló fotó védőüvegét is.

„Még a sírodon lévő üveget sem bírják elviselni” – fakadt ki Askan Amini az Instagramon, és bár nem nevezett meg senkit elkövetőként, leszögezte: ahányszor csak megrongálják a sírt, a család annyiszor fogja rendbe hozni.

Szaleh Nikbaht, az Amini család jogi képviselője azt mondta, a vandalizmust vasárnap vették észre, a rongálók pedig „már a múltban is elkövettek hasonló ízléstelenséget”. Elmondta azt is, hogy Mahsza Amini apja szerint a hatóságok mindent elkövettek azért, hogy ne tudjanak a fejfára védőüveget tetetni, ennek érdekében pedig egy helyi mesterembert is megfenyegettek, hogy bezáratják a vállalkozását, ha segít a családnak. A nőt szülővárosában, az északnyugat-iráni Kurdisztán tartományban lévő Szakkezben temették el.

Aminit tavaly szeptemberben a kendőviselési szabályok megsértése címén tartóztatták le, és az őrizetben meghalt, miután - szemtanúk szerint - súlyosan bántalmazták. A halála nyomán kirobbant tüntetéshullám a legnagyobb az Iszlám Köztársaság 1979-es kikiáltása óta. A tiltakozások során több száz embert öltek meg, ezreket vettek őrizetbe, december óta pedig hét tüntetőt kivégeztek a hatóságok.

Teherán álláspontja szerint a megmozdulásokat külföldről szítják. A síita állam hatóságai szerint Amini nem verés, hanem "korábbi betegségek" okozta agyi oxigénhiányban halt meg. Családja mindazonáltal azt állítja, hogy a fiatal nő holtteste "a felismerhetetlenségig össze volt verve".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?