Iohannis ma épp Szenegálban építi a kapcsolatokat

Macky Sall, Szenegál elnöke fogadta csütörtökön Klaus Iohannist. A román államfő kedd óta tartózkodik hivatalos látogatáson a nyugat-afrikai országban.

A két államfő négyszemközti, majd hivatalos megbeszélést folytat, ezt követően pedig közös nyilatkozatot ír alá – közölte az Államelnöki Hivatal.

Fotó: Prsidency.ro

A találkozó végén közös sajtótájékoztatót tartanak, írja az Agerpres.

Afrikai körútjának utolsó napján a román elnök részt vesz a szenegáli ENSZ-ház felavatásán és a Román Parasztmúzeummal közösen szervezett „Hagyományos afrikai maszkok – hagyományos román maszkok” című kiállítás megnyitóján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?