Iohannis: az ukrajnai helyzet volt a fő témája az Európai Politikai Közösség granadai ülésének
Az ukrajnai helyzet volt a fő témája az Európai Politikai Közösség Granadában zajló ülésének – jelentette ki a csütörtöki spanyolországi értekezleten jelen levő Klaus Iohannis, emellett a sajtónak beszélt a schengeni csatlakozásról is.
Az államfő a sajtónak beszámolt arról, hogy a plenáris ülés középpontjában Ukrajna állt, nemcsak azért, mert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is jelen volt és felszólalt, hanem azért is, mert a biztonsági kérdések „mindannyiunkat foglalkoztatnak”.
Iohannis elmondta, hogy Jonas Gahr Store norvég miniszterelnökkel közösen vezették az energiáról, környezetvédelemről és klímaváltozásokról tárgyaló munkacsoport ülését. Közlése szerint beszámolt a résztvevőknek arról, hogy miként közelíti meg Románia az energiakérdést: amíg az ország elegendő megújuló energiával fog rendelkezni, átmeneti megoldásként igyekszik földgázzal és atomenergiával fedezni a belföldi szükségletet. Az államfő beszélt az oktatás szerepéről a klímaváltozás fékezésében, valamint a zöldhét bevezetéséről az iskolákban.
Említést tett arról is, hogy idén is számos katasztrófahelyzetet idézett elő a klímaváltozás, többek között Görögországban, ahol romániai tűzoltók is segítettek az erdőtüzek oltásában.
Az Európai Politikai Közösség egy kormányközi fórum, amelynek célja a politikai párbeszéd és az együttműködés előmozdítása a közös érdekeltségű kérdésekben az európai kontinens biztonságának és stabilitásának megerősítése érdekében.
A csütörtöki ülésen 44 állam- és kormányfő vett részt, köztük Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is. Jelen volt továbbá az Európai Tanács elnöke, Charles Michel, az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von Der Leyen, az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola, valamint az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell. Távolmaradt a csúcstalálkozótól Törökország és Azerbajdzsán elnöke.
Iohannis: nem hiszem, hogy a migrációs paktum álláspontja megváltoztatására késztetné Ausztriát Schengen-ügyben
Az Európai Politikai Közösség értekezletén részt vevő államfő Granadában a sajtónak elmondta, valószínűleg lesz majd egy „teljesen informális” megbeszélése erről a témáról az osztrák kancellárral.
Iohannis kifejtette, szerinte az új európai migrációs paktum csak szerény előrelépést hozott a bevándorlás kezelésében. Ezt azzal magyarázta, hogy nehéz volt közelíteni a tagállamok álláspontját, ezért csak néhány kisebb jelentőségű, technikai részletkérdésben sikerült egyezségre jutni menekültügyi kérdésekben. „Így nem hiszem, hogy az úgynevezett migrációs paktum álláspontja megváltoztatására késztetné Ausztriát. Ehhez ennél többre, további tárgyalásokra van szükség, és remélem, hogy ezek majd eredményesek lesznek” – nyilatkozta az államfő.
A tagállamok nagykövetei szerdai brüsszeli ülésükön megegyeztek a migrációs paktum utolsó eleméről, a válsághelyzetekre vonatkozó rendeletről.
CSAK SAJÁT