Iohannis Brazíliában: Románia továbbra is rendíthetetlenül támogatja Ukrajnát

Románia partnereinek meg kell érteniük a román állam világos és határozott üzenetét, éspedig azt, hogy bármennyire is próbálja Moszkva igazolni tetteit, Oroszország agresszor állam – jelentette ki Klaus Iohannis államfő a brazil hivatali kollégájával, Luiz Inacio Lula da Silvával folytatott megbeszélést követően.

Iohannis arról számolt be, hogy a brazil elnökkel való találkozón hangsúlyozta: Romániának, mint az Ukrajnával leghosszabb közös határral rendelkező EU- és NATO-tagállamnak az a világos és határozott üzenete, amelyet minden partnerének meg kell értenie, hogy Oroszország agresszor állam, amely erőszakkal megsértette Ukrajna területi szuverenitását, Ukrajna függetlenségére tört, és ezzel többek közt az ENSZ Alapokmányát is lábbal tiporta.

„Ukrajna az orosz agresszió áldozata. Ennek az agressziónak minden globális szintű negatív hatása ennek a tettnek a közvetlen következménye, amely szembemegy a nemzetközi joggal. A nemzetközi közösségnek kötelessége támogatni Ukrajnát, hogy visszaverje az agressziót és megnyerje az ország felszabadításáért vívott háborút” – mutatott rá a román államfő.

Fotók: Klaus Iohannis Facebook-oldala

Klaus Iohannis hozzátette, Románia „rendíthetetlenül” támogatni fogja Ukrajnát. Kifejtette, hogy Ukrajna biztonságának támogatása valójában Románia és a román állampolgárok biztonságát is szolgálja.

A román államfő beszámolt brazil kollégájának a háború sokrétű következményeiről, a menekülthelyzettől kezdve az energia- és élelmiszerválságig.

Iohannis kijelentette, Románia támogatja az Európai Unió és Brazília közötti kapcsolatokat, és azt, hogy mielőbb kereskedelmi megállapodás szülessen az EU és a Dél-amerikai Közös Piac (MERCOSUR) között.

Klaus Iohannis elnök április 26-áig Dél-Amerikában tesz hivatalos körutat. Brazília után Chilébe és Argentínába látogat majd.

A két ország üzletembereit közös projektek indítására és kölcsönös beruházásokra kell ösztönözni

A kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről írt alá kedden közös nyilatkozatot Klaus Iohannis államfő és brazil hivatali kollégája, Luiz Inacio Lula da Silva. Ennek kapcsán a román államfő kifejtette, további közös erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy a két ország üzletembereit közös kezdeményezésekre és kölcsönös beruházásokra ösztönözzék.

Iohannis arról számolt be az Itamaraty-palotában, hogy a Lula da Silva elnökkel közösen elfogadott nyilatkozatban a felek elkötelezik magukat, hogy a következő években új lendületet adnak a két ország közötti kapcsolatoknak. A dokumentum ugyanakkor politikai iránymutatást is biztosít a két ország közös érdekeit szolgáló kapcsolatok kiszélesítéséhez minden területen – mondta az államfő.

Hozzátette, a már meglévő együttműködések mellett a kooperáció olyan területekre történő kiterjesztéséről tárgyaltak, mint például a mezőgazdasági kutatás, a digitalizáció, az éghajlatváltozás hatásainak leküzdése, az oktatás és a kultúra.

Ugyanakkor megegyeztek abban, hogy a két ország üzletembereit közös projektek és kölcsönös beruházások indítására kell ösztönözni.

Iohannis rámutatott, hogy Brazília Románia legfontosabb gazdasági partnere a latin-amerikai régióban, és hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok már 95 éves múltra tekintenek vissza.

Brazília elnöke: mi a konfliktus tárgyalásos politikai megoldását támogatjuk

Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök kedden kijelentette, hogy kormánya elítéli Ukrajna területi integritásának megsértését. Hozzátette, az ukrajnai háborúval kapcsolatban tárgyalásos politikai megoldást támogat.

„Miközben kormányom elítéli Ukrajna területi integritásának megsértését, mi a konfliktus tárgyalásos politikai megoldását támogatjuk” – jelentette ki Luiz Inacio Lula da Silva a Klaus Iohannis román államfővel tartott munkaebéd során.

A brazil elnök azt mondta, aggódik a háború globális élelmiszer-biztonsági, gazdasági és energiabiztonsági következményei miatt, amelyek különösen a bolygó legszegényebb régióit sújthatják.

„Sürgősen létre kell hoznunk az országok egy csoportját, amely leül tárgyalni Oroszországgal a béke megtalálása érdekében” – mondta Luiz Inacio Lula da Silva.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?