Hazamenekítik Potra zsoldosait Kongóból

A Március 23. Mozgalom (M23) nevű csoportosulás hatalma alá vonta Goma városát a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Horațiu Potra zsoldosai pedig egy ENSZ-bázisra menekültek. Mintegy 290-an teljesítettek biztonsági szolgálatot, négyen megsérültek. A kongói hadsereg feladta a harcot, emiatt voltak kénytelenek visszavonulni.

A román külügyminisztérium közölte, hogy evakuálják a román állampolgárokat. A Reuters beszámolója szerint Gomából többen átmenekültek Ruandába. A hatóságok az átvilágításuk után autóbusszal szállította el őket a határtól. Egyikük azt mondta, hogy már két éve tartózkodik Észak-Kivu tartomány székhelyén, Gomában, amit teljesen felemésztett a háború. Ismeretes, hogy azzal vádolják Ruandát, hogy támogatást nyújt a lázadóknak.

Kongóból Ruandába menekültek | Fotó: Agerpres/EPA

A Reutersnek nyilatkozó román férfi szerint a ruandaiak jól bántak velük, de bevallása szerint megkönnyebbültek, hogy végre hazamehetnek.

A lázadók térnyerése ellen Kongó zsoldosokkal erősített a biztonságán. Ők elviekben kiképzést és tanácsadást biztosítottak a katonáknak. Az egykori francia idegenlégiós Horațiu Potra is bő két éve küld zsoldosokat Kongóba. Elékezetes, hogy többen a román rendfenntartók közül kerültek ki. Tavaly októberben például a Bihar megyei csendőrség három altisztjét gyanúsították meg azzal, hogy hamis orvosi igazolással hiányoztak a munkahelyükről, mialatt a dél-afrikai államban zsoldosként tevékenykedtek.

A román zsoldosok amúgy többek között a gomai reptéren teljesítettek szolgálatot, de azt bevették a lázadók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?