Hatalomátvételre készülő, felfegyverzett szervezkedést számolt fel a magyar rendőrség (VIDEÓ)

Az egyik közösségi videómegosztó portálra került fel tavaly novemberben egy olyan videó, melyen egy társaság tagjai bejelentették, hogy megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését. Bejelentették azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni.

Elmondták, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak, olvasható a Magyar Rendőrség közleményében.

Az ügyben az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt indítottak eljárást, azonosították és elfogták a szervezet tagjait. Mivel a művelet tervezésekor nem volt kizárható, hogy a tagok lőfegyverrel rendelkeznek, ezért a rajtaütések végrehajtására a Terrorelhárítási Központot (TEK) kérték fel.

A Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun vármegyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban közel 150 rendőr egyszerre 10 helyszínen tartott elfogásokat és kutatásokat. Összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.

„A társaság elszántságát tükrözi, hogy a kutatások során a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le. Ezek mindegyikét a nyomozás során szakértői vizsgálatnak vetik majd alá” – számol be a magyar rendőrség.

A lefoglalt tárgyak között szerepelnek még különböző – a magyar állam létezését tagadó – dokumentumok és a Szkíta Magyarország nevű szervezettel kapcsolatos iratok is. Találtak olyan okmányokat is, amiket a társaság állított ki tagjainak. Ezek között voltak személyazonosító igazolványok, forgalmi engedélyek, de még diplomáciai mentességet igazoló papírok is. A rendőrök lefoglalták a szervezet tagjainak informatikai eszközeit és elektronikus adatait is a további bizonyítékok beszerzése érdekében.

A három őrizetbe vett férfi letartóztatását az NNI a Zala Vármegyei Főügyészségen kezdeményezi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?