Három héttel a tragédia után megtalálták az olaszországi folyóba veszett fiatalember holttestét

Az olaszországi hatóságok holttestet találtak a Natisone folyóban, bár egyelőre hivatalosan nem azonosították, biztosak benne, hogy a tragikus körülmények között a folyóba veszett 25 éves Cristian Casian Molnart találták meg.

A romániai fiatalember holttestét a premariaccói római hídtól mintegy 500 méterre találták meg ágak és sziklák közé szorulva, adja hírül a Digi24 hírtelevízió. 

Mint arról beszámoltunk, május végén három romániai fiatal veszítette életét a hirtelen megáradt folyóban. Sétálni indultak, letértek a folyóhoz vezető kis útra, ám néhány perc múlva az időjárás megváltozott, és egy földsávon találták magukat, amelyet gyorsan elöntött a víz. Segélyhívásukra megérkezett a tűzoltóság egy daruval, kötelet dobtak nekik, de azt nem tudták elkapni. A három fiatal összeölelkezve várta a mentőket, de végül elsodorta őket az ár. A szörnyű pillanatokról egy arra járó készített videofelvételt.Fotó? képernyőmentés„Patrizia négyszer hívta a 112-es egységes segélyhívó számot, amelyek közül az utolsóra nem válaszoltak” – mondta az áldozat édesanyja. „Az fáj a legjobban, hogy mindenki fényképeket és videókat készített, de senki sem mozdult, hogy megmentse őket. Senki. Pedig talán megmenthették volna őket” – mondta az áldozat édesanyja.

A 20 éves Patrizia Cormoșt és a 23 éves Bianca Dorost a Szatmár megyei Nagytarnán temették el, menyasszonyi ruhában.

Az udinei ügyészség vizsgálatot indított. Pénteken az udinei számítógépes törvényszéki laboratóriumban megkezdődött Patrizia Cormoș mobiltelefonjának műszaki kiértékelése. A készülékről másolatot készítettek, hogy elkerüljék az esetleges károsodást és azt, hogy a készüléket ne lehessen használni egy esetleges tárgyalás során. Az elemzésben a szakértők mellett az áldozatok családjai által kijelölt személyek is részt vettek. Patrizia állítólag négyszer tárcsázta a 112-es egységes segélyhívó számot, és minden alkalommal négy különböző operátor válaszolt rá.

 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?