Harminckilenc rendőr sérült meg a késelés után kitört zavargásban (VIDEÓ)

Szörnyű következményei lettek a Liverpooltól 27 kilométerre fekvő Southportban hétfőn elkövetett késelésnek, amelyben három kislány vesztette életét, és több sérült állapota válságos. Kedden a feldühödött tömeg megostromolt egy helyi mecsetet, majd megütközött a kivezényelt rendőrökkel. Harminckilenc rendőr sérült meg egy, írja a BBC-re hivatkozva a news.ro

Mint arról a Maszolon is írtunk, egy hat- és egy hétéves kislány volt az első két halálos áldozat, nyolc gyermek és két felnőtt életveszélyesen megsebesült hétfőn, amikor a Liverpooltól nyugatra fekvő Southport üdülővárosban egy lányokból álló csoportra késsel támadt egy 17 éves fiú.

A késes támadás áldozataiért gyertyákat gyújtottak a brit Southportban kedden | Fotó: Agerpres

A rendezvényt 6-11 év közötti gyerekek számára tartották, Taylor Swift-témájú tánc-, jóga- és karkötőkészítő programmal. Kedden belehalt sérüléseibe egy kilencéves kislány is, és ezzel háromra emelkedett a késelés halálos áldozatainak száma, adta hírül az euronews.

Csendes megemlékezésre gyűltek össze | Fotó: Agerpres

Még a támadás napján elfogták a gyanúsítottat, de még mindig nem közölték, hogy a kamasz fiú miért követte el tettét. A rendőrség nem kezeli terrortámadásként az esetet, és óva int a találgatásoktól. Brit sajtóértesülések szerint a támadó fiú a walesi fővárosban, Cardiffban született, ruandai bevándorlók gyermekeként, írja az index.hu.  Kedd  délután csendes megemlékezést tartottak Southportban a rémes bűncselekmény helyszínén. Néhány utcával arrébb azonban este háromnegyed nyolc körül a tömeg megostromolta a késelés helyszínétől pár méterre lévő mecsetet.

A feldühödött garázdák – a feltételezések szerint a szélsőjobboldali Angol Védelmi Liga (English Defence League) tagjai – palackokat, szemeteskukákat hajigáltak, autókat gyújtottak fel, és összecsaptak a kivezényelt rendőrökkel, akik közül többen megsérültek, és a sebesültek között volt három rendőrkutya is.

A rendbontás azután kezdődött, hogy több száz tüntető gyűlt össze egy helyi mecset közelében,  téglákat, palackokat, petárdákat és köveket dobáltak az épületre, a támadók közül többen arcukat sállal takarták el. A Merseyside-i rendőrség szerint az erőszakos cselekmények mögött állókat a közösségi média olyan bejegyzései ösztönözték, amelyek tévesen iszlamista kapcsolatot sugalltak a hétfői támadással kapcsolatban.

A merseyside-i rendőrség főnökhelyettese, Alex Goss a történteket gyomorforgatónak nevezte. „Kedd este a rendőreink életük legnehezebb próbatételével szembesültek. Miközben a rend fenntartásán dolgoztak, támadás érte őket. Sokukat törött orral, egyéb sérülésekkel kórházba szállították, több rendőrautót felgyújtott a tömeg. Mélységesen elítéljük a történteket” – áll a rendőrség közleményében. Összesen 27 rendőrt szállítottak kórházba, tizenkettőt pedig a helyszínen elláttak és elbocsátottak – közölte a mentőszolgálat, írja a news.ro a BBC alapján.

(Nyitókép: képernyőmentés)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁTnewes.ro 

Kapcsolódók

Kimaradt?