Halálra ítéltek egy tinédzsert Észak-Koreában, mert becsempészte a Squid Game-et az országba

Fotó: NetflixKivégeznek egy középiskolás diákot Észak-Koreában amiatt, hogy becsempézte és terjeszteni kezdte a Squid Game nevű dél-koreai gyártású sorozatot az országban.

Az Index cikke szerint az elítélt kiskorú nemrég tért vissza Kínából az azzal határos Észak-Hamgyong nevű tartományba. Eközben egy rejtett USB-adathordozón magával hozta a világszerte nagy sikert arató sorozatot.Utána ezt az egyik legjobb barátjával együtt megnézte, majd a barátaiknak is meséltek róla, és többen is megvették az anyagot a diáktól.

Erről a rendőrök is fülest kaptak, majd a múlt héten legalább nyolc diákot őrizetbe vettek. A sorozatot becsempésző fiút már bíróság elé is állították, halálos ítéletet kapott. A bírósági döntés szerint kivégzőosztag elé kell majd állnia.

A tőle vásárló diákok közül az egyik életfogytiglani szabadságvesztést kapott, további hat diákot pedig ötévnyi kényszermunkára ítéltek a sorozat megtekintése miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?