Fontolgatják a britek, hogy átadják Ukrajnának a Sárkánytüzet

A tervezettnél öt évvel korábban, már ebben az évtizedben légi támadóeszközök, mindenekelőtt drónok és rakéták elhárítására alkalmas lézerfegyverekkel szerelhetik fel a brit királyi haditengerészet hajóit, közölte pénteken a londoni védelmi minisztérium. Grant Shapps, a tárca vezetője nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Ukrajna ennél is korábban, még a teljes kifejlesztés előtt kaphatna ebből a fegyverfajtából.

A DragonFire (Sárkánytűz) elnevezésű fegyverrendszert a védelmi beszerzési modell e héten végrehajtott módosításának eredményeként az eredetileg tervezett 2032 helyett már 2027-ben hadrendbe állíthatja a brit haditengerészet, idézi a brit minisztérium tájékoztatását az MTI.

A tárca szerint az új lézerfegyver pontosságára jellemző, hogy egy kilométernyi távolságból eltalálható vele egy egyfontos pénzérme.

A DragonFire igen hatékony védelmet nyújt majd támadó rakéták és drónok ellen, és az ilyen fenyegetések elhárítására jelenleg használt rakéták egyenként több millió fontos ára helyett a lézerfegyver egy-egy bevetése tíz font körüli költséggel jár, áll a brit védelmi minisztérium pénteki tájékoztatásában.Fotó: WikipédiaA lézerfegyvert az európai MBDA hadiipari konzorcium brit érdekeltsége, a Leonardo nevű védelmi és repülőgépipari cégcsoport nagy-britanniai részlege, valamint az angliai székhelyű QinetiQ haditechnológiai konglomerátum közösen fejleszti.

A londoni védelmi tárca ismertetése szerint a lézertechnológiára alapuló energiafegyverek fénysebességgel képesek a kijelölt célpontok befogására, és intenzív, koncentrált fénysugárral hatolnak át a célobjektum burkolatán, szerkezetileg működésképtelenné téve például egy rakéta robbanótöltetét.

Grant Shapps brit védelmi miniszter pénteken, az angliai Porton Down katonai kutatóközpontjában tett látogatásán a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: azt szeretné, ha a DragonFire a felgyorsított beszerzési eljárásnál is hamarabb bevethető lenne, annak érdekében, hogy Ukrajna minél előbb használhassa ezt a fegyverrendszert az orosz támadó drónok ellen.

Shapps úgy fogalmazott: a lézerfegyvernek „nem kell száz százalékig tökéletes állapotban lennie" ahhoz, hogy „esetleg az ukránoknak is oda lehessen adni".

Hozzátette: a hadszíntéri telepítéshez elég, „ha mondjuk 70 százalékos" készültségi szinten van a rendszer, „és innen lehetne majd folytatni a fejlesztését".

A brit védelmi tárca vezetője is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy „ez idő szerint 2027" a hadrendbe állítás időpontja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?