Folytatja baltikumi látogatását Klaus Iohannis

Pénteken folytatódik Klaus Iohannis elnök litvániai hivatalos látogatása. A román államfő részt vesz és beszédet mond a Vytautas Magnus Egyetem által Kaunasban szervezett Az európai eszme című szimpóziumon.

Fotó: presidency.roEzt követően litván, lett és lengyel hivatali kollégájával együtt részt vesz a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság támogatásáról, valamint az európai emlékezet előmozdításáról szóló csúcstalálkozón is, amelynek középpontjában a dezinformáció és a történelem átírására irányuló kísérletek elleni küzdelem áll.

Klaus Iohannis elnök csütörtökön kezdte meg hivatalos látogatását Litvániában. Vilniusban találkozott hivatali kollégájával, Gitanas Nausedával és a litván parlament elnökével, Viktorija Cmilyte-Nielsennel. Az államfő koszorút helyezett el a függetlenségi harcban elesettek emlékművénél is.

Klaus Iohannis elnök szerdán Lettországban tett hivatalos látogatást

Kapcsolódók

Kimaradt?