Ferenc pápa megkeresztelt tizenhárom csecsemőt vízkereszt alkalmából

A gyermekek keresztény nevelését szorgalmazta Ferenc pápa vízkereszt alkalmából, ő maga tizenhárom csecsemőt keresztelt meg vasárnap a Sixtus-kápolnában. Egy vatikáni bíboros nyilatkozata szerint nem szerepel napirenden Ferenc pápa lemondása.

Hagyománynak számít, hogy a pápa a vízkereszthez legközelebb eső vasárnapon maga is keresztel a mások között Michelangelo falfestményeivel díszített kápolnában, szokás szerint a pápai állam dolgozóinak nemrég megszületett gyerekeit.Ferenc pápa | Fotó: Agerpres

Az egyházfő köszönetet mondott a szülőknek, amiért bevezették gyermekeiket az egyházba. Hangsúlyozta: senki ne felejtse el saját megkeresztelése dátumát, mivel a keresztség szentségének felvétele olyan, mint egy születésnap, újjászületés a keresztény életre. A gyerekeket meg kell tanítani imádkozni is, mert az ima ad majd erőt életük során - tette hozzá. Elsősorban az édesanyák szerepét emelte ki a gyerekek keresztény nevelésében. Azt mondta a szülőknek, hogy a mise közben nyugodtan hagyják sírni, kiabálni a kicsiket, sőt, az anyák, ha kell, szoptassák meg gyereküket.

A Szent Péter térre néző ablakból délben elmondott beszédében Ferenc pápa elődjének, XVI. Benedeknek az egyik 2008-as homíliáját idézve azokról az emberekről szólt, akik olyan mélyre süllyednek, hogy nem látják meg az eget, nem érik el Isten segítő kezét. Megjegyezte: az egyházban éppúgy, mint a társadalomban, nem az ítélkezés és a megosztottság útját, hanem az egymás közötti összefogást és a kölcsönös segítséget kell követni.

Kijelentette, hogy a rágalmak, a másik háta mögötti pletyka „pusztító” hatású. Vatikáni elemzők szerint Ferenc pápa a XVI. Benedek temetését követő nyilatkozatokra utalt, elsősorban a néhai pápa személyi titkára, Georg Gaenswein érsekéire.

Ferenc pápa beszéde és azt követő Úrangyala-imádság végén arra kért mindenkit, hogy ne feledkezzen meg a sokat szenvedő ukrajnai testvérekről, akik háborúban töltötték az ünnepeket. Valamint arra, hogy imádkozzanak azokért az ukrán és orosz édesanyákért, akik elveszítették fiaikat a háborúban.

Walter Kasper német bíboros, teológus, a keresztény egység elősegítéséért felelős pápai tanács nyugalmazott elnöke a La Repubblica napilapnak úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy Ferenc pápa lemondását tervezi. „Majd akkor mond le, ha nem tudja teljesíteni pápai szolgálata kihívásait, de jelenleg nincsen ilyen szándéka” - hangoztatta.

Úgy vélte, ha lesz még olyan pápa, aki lemond tisztségéről, akkor ő már nem viseli majd a nyugalmazott pápa címet, mert az, hogy XVI. Benedek is fehér pápai ruhát viselt, mint Ferenc, „unikumnak” számított. „Nemkívánatos helyzet volt ez, és úgy látom, széleskörű vélemény, hogy ne legyen többé nyugalmazott pápa, helyette használható lehet például a Róma nyugalmazott püspöke cím” - jelentette ki.

Azzal kapcsolatban, hogy XVI. Benedek temetésén a hívők egy csoportja a volt pápa azonnali szentté avatását sürgette, Kasper bíboros úgy fogalmazott, hogy „a mennyországba nem nagysebességű vonat visz”. Megjegyezte: a kánonjog szerint a haláltól legalább öt évet kell várni a boldoggá, majd szentté avatási eljárás elindításáig. Gaenswein érsekkel kapcsolatban úgy látta, jobb lett volna, ha csendben marad, „mert a megosztottság nem tesz jót az egyháznak”.

Kapcsolódók

Kimaradt?