Fejszével támadt iskolatársaira egy nyitranováki diák

Fotó: PixabayFejszével támadt iskolatársaira egy diák a szlovákiai Nyitranovákon csütörtökön délelőtt, a támadót a rendőrség elfogta, a támadásnak egy könnyebb sérültje van - jelentette a rendőrség közleményére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A középiskolában történt támadás indítékáról egyelőre nem tett közzé közelebbi információkat a rendőrség. Karolína Barinková rendőrségi szóvivő az MTI-nek küldött tájékoztatásában azt írta: az esetet a helyszínen szerzett értesülések szerint úgy vizsgálják, mint tervezett, több ember elleni gyilkosság kísérletét. Az eset kivizsgálását a rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vette át.     

A támadásnak egy sebesültje van, egy diáklány. Őt a közeli bajmóci kórházba szállították, ahol ellátták könnyebb sebesülését, állapota nem életveszélyes. Az országos mentőszolgálat tájékoztatása szerint ezzel az esettel összefüggésben két fiatalnak is ellátást nyújtottak a kórházban. A középiskola igazgatónője a szlovák hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a támadó fiú egy elsős diákjuk, akit eddig problémamentesnek ismertek.

Kapcsolódók

Kimaradt?