FRISSÍTVE – Egymillió ember beoltásához elegendő orosz vakcinát vásárolt Magyarország

Egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió koronavírus elleni adag vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter amikor pénteken Moszkvában kollégájával, Szergej Lavrovval találkozott.

Közölte, hogy az oltóanyag három ütemben érkezik majd: az első hónapban 300 ezer, a másodikban félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához elegendő mennyiségben.

A megállapodást nagy előrelépésnek nevezete egy olyan helyzetben, amikor az oltóanyag lassan érkezik Magyarországra, és a járvány naponta 100-150 ember halálát okozza, napi 10 milliárd forint kár mellett. Szijjártó Péter kifejezte készségét a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére a kölcsönös tisztelet alapján.

Rögtön a nap egyik legfontosabb tárgyalásával kezdünk az orosz egészségügyi minisztériumban. Az eredmények kapcsán élőben fogunk jelentkezni Mihail Murasko miniszter úrral itt, a Facebookon.

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. január 21., csütörtök

Lavrov kitért arra, hogy a járványellenes együttműködés új területe a kétoldalú kapcsolatoknak. Szerinte a Szputnyik V jól bizonyított Magyarországon, aminek következtében a magyar szakemberek jóváhagyták használatát.

Szijjártó Péter pénteki moszkvai tárgyalópartnerei között szerepel Lavrov mellett Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, Nyikolaj Sulginov energetikai, Mihail Murasko egészségügyi, Gyenyisz Manturov kereskedelmi és ipari miniszter, valamint Alekszej Miller, a Gazprom és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.

(Nyitóképen: orosz vakcina | Fotó: Agepres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?