Évtizedek óta eltűnt, rettegett betegség jelent meg Bécsben

Leprával diagnosztizáltak egy 60 éves bécsi férfit. A pácienst és az orvosokat egyaránt meglepte a diagnózis, ugyanis az utolsó megerősített eset több évtizeddel ezelőtt volt Ausztriában.

Az esetről a Kronen Zeitung című lap számolt be, amelynek a beteggel is sikerült beszélnie. Mint írták, az első tünetek még másfél évvel ezelőtt jelentkeztek, de akkor még senki sem tudta, milyen betegség áll a háttérben, számol be a Híradó.Az eset az orvosokat is meglepte | Illusztráció: Pexels

A páciens azt mondta a lapnak, hogy a betegség zsibbadással kezdődött, amely a talpából indult ki és a felsőteste felé terjedt tovább. Elmondása szerint orvostól orvosig járt – köztük több alternatív gyógyászhoz is – de sokáig nem derült ki, hogy mi okozhatja ezt a tünetet.

Végül idén áprilisban, egy Berlinben élő orvos barátjában támadt fel először a gyanú, hogy lepráról lehet szó, miután telefonon beszélt neki a zsibbadásról.

„Amikor elmondtam neki, hogy érzem magam, azonnal leprára kezdett gyanakodni. Távdiagnózisa után felkerestem a Bécsi Általános Kórházat. A kifejezetten a betegséget okozó baktériumokra irányuló részletes vizsgálatok azonnal megerősítették az első gyanúját” – számolt be a férfi.

Elmondása szerint a diagnózison nagyon megdöbbent. „Az utolsó ismert esetek nagyon régen voltak. Azt hittem, hogy ez a betegség kihalt Európában” – mondta, hozzátéve, hogy a betegsége nagy érdeklődést váltott ki a bécsi orvosok részéről.

Ugyanakkor, mint hozzátette, meg is könnyebbült a diagnózis után, mert legalább megtudta, hogy miben szenved. Azzal kapcsolatban, hogy hol fertőződhetett meg a leprával, azt mondta: „Gyakran jártam a trópusokon, Afrikában vagy a világ más távoli részein munka miatt. Elméletileg bárhol megtörténhetett.”

Noha a teljes felépülés még hosszú időbe telhet, elmondása szerint most már a gyógyulás útján jár, amiért köszönetet mondott a bécsi kórház orvosainak is. A Kronen Zeitung szerint a kezelés két héttel ezelőtt kezdődött el, és három nagyon speciális antibiotikumot is szednie kell a páciensnek. Mindeközben az osztrák Egészségügyi Minisztérium trópusi betegségekért felelős részlege a férfi hozzátartozóit is megvizsgálta, hogy nem kapták-e el ők is a betegséget. A vizsgálat eredményei egyelőre nem ismertek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?