Európa legerősebb hadserege épül párszáz kilométerre Erdélytől

A varsói kormány százszámra vásárolja a tankokat, rakétavető rendszereket és önjáró lövegeket, tucatjával a vadászgépeket.

A Business Insider összeállítása szerint jelenleg Lengyelország rendelkezik Európa 8. legerősebb hadseregével, mely a globális rangsorban a 22. helyen áll. Az elérhető adatok szerint a lengyel hadsereg személyi állománya megközelíti a 190 ezer főt, a légierő 466 repülőgépből és helikopterből áll, míg a szárazföldi csapatok 1065 tankkal rendelkeznek.K2 Black Panther tank | Fotó: Wikipedia

Oroszország Ukrajna elleni inváziója óta Varsó olyan léptékű fejlesztéseket és beszerzéseket jelentett be, melyek révén a hadserege a legnagyobb és legjobban felszerelt lehet néhány éven belül az Európai Unióban.

„A lengyel hadseregnek olyan erősnek kell lennie, hogy harcolnia se kelljen az ereje miatt” – mondta nemrég Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, kinek kormánya aktívan tesz is azért, hogy beálljon ez az állapot. 2035-re a lengyelek a haderő létszámát 300 ezerre szeretnék emelni, s sokat javítanának a felszereltségén.

Lengyelország közel ötmilliárd dolláros üzletet kötött idén tavasszal az amerikaiakkal, 250 Abrams tank beszerzésére, 2020-ban pedig 32 darab F-35-ös vadászgép vásárlásáról állapodtak meg. A varsói kormány ugyanakkor bővíti beszerzési forrásait, a nyár végén kötött 5,8 milliárd dollár értékű szerződést két dél-koreai fegyvergyártó vállalattal. A Hyundai Rotem 180 darab K2 Black Panther tankot szállít majd a kelet-európai országnak, a Hanwha Defense pedig 200 darab K9 Thunder önjáró löveget.

Októberben a lengyelek újabb szerződést kötöttek egy dél-koreai partnerrel, ez alkalommal 288 darab K239 Csunmu rakétavető beszerzéséről. Ezekből az első 18 darabot már 2023 folyamán leszállítják. Lengyelország eredetileg HIMARS rendszereket szeretett volna vásárolni, azonban az USA, a korlátozott gyártási kapacitás miatt ezeket nem tudta volna a kívánt határidőn belül leszállítani. A lengyelek 48 darab FA-50 könnyű harci repülőgépet is rendeltek a távol-keleti országból.

Hosszú távon a varsói kormány 1000 K2 Black Panthert és 600 K9 önjáró löveg beszerzését tervezi Dél-Koreából. A Politico elemzése szerint nincs még egy nyugati ország, amely ilyen léptékű fegyverkezésbe fogott volna. A megrendelt fegyverrendszerek hadrendbe állítását követően a lengyel hadsereg nagyobb és jobban felszerelt lesz, mint a német és a francia.

Kapcsolódók

Kimaradt?