Észak-Korea bekeményít a koronavírus ellen

„Az észak-koreai vezetés fokozza a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseit, és szigorítja a határ ellenőrzését is, hogy távol tartsa az új koronavírust az országtól” – írja az MTI a hivatalos phenjani forrásokra hivatkozva.

Phenjanban a múlt héten fejezte be munkáját Koreai Munkapárt nyolc napon át tartó kongresszusa, amelyen küldöttek ezreit lehetett szájmaszk nélkül látni, köztük Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt.

A párt döntéseit gépiesen jóváhagyó törvényhozás, a Legfelsőbb Népi Gyűlés vasárnapi ülésén a résztvevők a televíziós tudósítások képei szerint szintén maszk nélkül ültek, szorosan egymás mellett.

„Folytatjuk szárazföldi, tengeri és légi határaink ellenőrzésének megszigorítását, valamint a múlt évi vírusellenes munkánk tapasztalataiból leszűrt, észszerű és hatékony fertőtlenítési eljárások bevezetését” – idézte az észak-koreai állami médiát a Yonhap dél-koreai hírügynökség.Ülésezik a Legfelsőbb Népi Gyűlés | Fotó: Agerpres/EPA)

Észak-Korea népe „fenntartja a rendet” a határ menti és parti térségekben, s értesíti az illetékes hatóságokat minden, a szél vagy a hullámok által partra sodort objektumról – hangoztatta az állami média híradása. A tömegközlekedési eszközök és megállók fertőtlenítésére vonatkozó szigorú intézkedések megvalósítása szintén folyamatban van, az egészségügyi intézmények pedig emlékeztetik a pácienseiket a vírusellenes szabályok betartására.

Észak-Korea koronavírustól mentesnek nyilvánította magát, ugyanakkor az egész országra kiterjedő erőfeszítéseket tett a járvány kirobbanásának megakadályozására, köztük tavaly január óta zárva tartja a határait.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

December elején az állami média arról számolt be, hogy Phenjanban a legmagasabb szintű járványkészültséget rendelték el, felfüggesztve az olyan közszolgáltatások működését, mint az éttermek és közfürdők, és korlátozták a fővárosban élők mozgását.

„Nyilvánvalóan a határok járványveszélyre hivatkozó lezárásának köszönhető, hogy tavaly nagyon visszaesett a Dél-Koreába menekülő észak-koreaiak száma” – derült ki a Szöulban közzétett kormányzati adatokból.

Az országegyesítési minisztérium által rendelkezésre bocsátott adatok szerint tavaly összesen 229 észak-koreai telepedett le Dél-Koreában. Ez a szám sokkal alacsonyabb a 2019-es 1047, illetve a 2018-ban regisztrált 1137 menekülthöz képest. Friss adatok szerint a Dél-Koreában letelepedő északiak száma a tavalyi év végére összesen 33 752-re emelkedett.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?