Enyhítette a párizsi fellebbviteli bíróság a Balkany házaspár börtönbüntetését

Öt évről négy és fél év szabadságvesztésre enyhítette hétfőn a párizsi fellebbviteli bíróság a francia jobboldal egyik országosan ismert politikusának, a magyar származású Patrick Balkanynak, Nicolas Sarkozy volt államfő gyerekkori barátjának, a Párizshoz közeli Levallois-Perret volt polgármesterének a büntetését, akit adócsalás miatti súlyos pénzmosás vádjával ítéltek el.

Feleségét, Isabelle Balkanyt a korábbi négy év helyett három és fél év elzárásra ítélték.

Fotó: Twitter/Patrick BalkanyAz országosan közismert, befolyásos házaspárt azzal vádolták, hogy 13 millió euró összegben - offshore cégeken keresztül - 2009 és 2014 között eltitkolták az adóhivatal előtt két külföldi házukat, ahol Balkanyék rendszeresen nyaraltak, és amelyeket adócsalásból vásároltak. Az egyik az Antillákon, Saint Martin szigetén, a másik pedig a marokkói Marrákesben található.

A házaspár elleni harmadik pernek kizárólag a büntetési tétel felülvizsgálata volt a tárgya: 2020 májusában a fellebbviteli bíróság Patrick Balkanyt öt év, feleségét négy év börtönbüntetésre ítélte az eltitkolt vagyon miatt. Korábban adócsalás miatt is már elítélte a házaspárt fellebbviteli bíróság, 2020 márciusában Patrick Balkany három év letöltendő és egy év felfüggesztett, felesége pedig akkor három év szabadságvesztést kapott. A bíróság a két büntetés összevonását is elrendelte.

Miután a házaspár az adócsalás miatti büntetését már otthonában letöltötte elektromos nyomkövető viselésével, Patrick Balkany pedig 2019-2020-ban öt hónapig, majd 2022 február és augusztus között is börtönben volt, „többé sem neki, sem a feleségének nem kell börtönbe vonulnia” – mondta az ítélethirdetést követően Pierre-Olivier Sur, Isabelle Balkani védője.

A 74 éves politikust és feleségét is mellékbüntetésként tíz évre eltiltották attól, hogy jelöltként induljanak választásokon, és 100 ezer euró pénzbüntetést is kaptak, valamint 400 ezer euró kártérítést is fizetniük kell a francia államnak, amely az ügy egyik felperese volt. A 2020 májusi ítéletben egymillió eurós kártérítés szerepelt, ezt csökkentette a bíróság.

Kapcsolódók

Kimaradt?