Eltussolás: lemond az anglikán egyház érseke egy gyermekbántalmazási ügy miatt

Bejelentette lemondását kedden Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője.

Welbyre már napok óta komoly nyomás nehezedett, miután kiderült, hogy egy évtizeddel ezelőtt szemet hunyt egy brutális gyermekbántalmazási bűncselekmény felett, amelynek gyanúsítottja John Smyth néhai ügyvéd és egyházi személyiség volt – tájékoztat az MTI.

Lemondását bejelentő keddi közleményében Welby úgy fogalmazott: amikor 2013-ban tudomására hozták, hogy mivel gyanúsítják Smyth-t, és megtudta, hogy a rendőrséget is értesítették az ügyről, helytelenül úgy gondolta, hogy az ügyben „megfelelő megoldás” születik majd.

Az érsek közölte: egyértelművé vált számára, hogy személyes és intézményi felelősséget kell vállalnia a 2013 óta eltelt időszakért, miután az időközben elkészült vizsgálati jelentés feltárta „az ügy elhallgatására szőtt konspirációt”.

A múlt héten közzétett 253 oldalas jelentés szerint John Smyth – aki ügyvédi munkája mellett keresztény fiatalok vallásos nevelésével és táboroztatásával is foglalkozott – az 1970-es és az 1980-as években 130 gyereket vetett alá brutális fizikai, szexuális és lelki bántalmazásnak.

A jelentés szerint az ügy a brit kriminalisztika egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási bűncselekménye. A tanulmányban idézett beszámolók szerint Smyth a nyári táborokból kiválasztott fiatalok közül nem egyet vadállati kegyetlenséggel ütlegelt, volt olyan gyerek, akire néhány hónap leforgása alatt 14 ezer botütést mért. Az ütlegelések sokszor komoly vérveszteséget okoztak, és a sérültek közül többen maradandó testi károsodásokat szenvedtek.Justin Welby | Fotó: Archbishop of Canterbury/Facebook

Smyth e súlyos bűncselekmények egy részt angliai otthonában, majd később keresztény fiataloknak afrikai országokban szervezett nyári táborokban követte el. John Smyth 2018-ban, a dél-afrikai Fokvárosban halt meg, és bár akkor már rendőrségi vizsgálat folyt ellene, soha nem vonták büntetőjogi felelősségre.

A minap nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentés személyesen bírálja Justin Welbyt, leszögezve, hogy ha az anglikán egyház vallási vezetője már 2013-ban – amikor az ügy a tudomására jutott – hathatósan kezdeményezte volna a bűncselekmények hatósági kivizsgálását, Smyth-t évekkel ezelőtt felelősségre lehetett volna vonni.

Welby éppen 2013-ban került az anglikán egyház élére Canterbury érsekeként, és bár a rendőrség már akkor tudott a gyerekbántalmazási ügyről, a jelentés szerint sem Welby, sem más anglikán vezetők nem nyújtottak be hivatalos feljelentést Smyth ellen.

A teljes körű rendőrségi vizsgálat is csak 2017-ben kezdődött, miután a Channel 4 brit közszolgálati televízió dokumentumfilmben leplezte le a Smyth által elkövetett bűncselekményeket. A vizsgálati jelentés múlt heti ismertetése után vezető egyházi személyiségek nyilvános petíciót kezdeményeztek Welby lemondását sürgetve, és a felhívást kedd délutánig 15 ezren írták alá.

A 68 esztendős, ötgyermekes Justin Welby személyében egy volt üzletember vette át 2013-ban a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió vallási vezetőjének tisztségét. Welby érsek ugyanis egyházi szolgálata előtt az Elf Acquitaine, illetve az Enterprise Oil nevű olajipari cégeknél töltött be vezető állásokat. Azután fordított hátat az üzleti világnak és lépett egyházi pályára, hogy első leánygyermeke 1983-ban, héthónapos korában Franciaországban autóbaleset áldozatává vált.

Az anglikán egyház első számú világi vezetője főkormányzói tisztségben a mindenkori brit uralkodó – jelenleg III. Károly király –, és Welbynek az ő engedélyét kellett kérnie lemondásához. Canterbury új érsekének megválasztása igen összetett folyamat, és várakozások szerint legalább fél évig eltart.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?