Eltérő adatokat közölnek a veszteségekről a harcoló felek

Ukrán katonák holttestei egy kijevi hullaházban | Fotó: Agerpres/EPA

Péntek volt a február 24-én kitört orosz–ukrán háború 30. napja: mindkét fél az ellenség veszteségeit próbálja felnagyítani, a sajátjait pedig csökkenteni. Az oroszok szerint elérték elsődleges céljukat, és több mint 14 ezer elesett ukrán katonáról számoltak be, míg az ukránok szerint az orosz fegyveresek erőknek 16 400 halottjuk van.

Moszkva szerint a háború első szakasza véget ért: az orosz erők elérték elsődleges céljukat és most a Donyec-medence keleti részének „teljes felszabadítására” összpontosítanak. A hivatalos ukrán és az általános nyugati álláspont szerint Oroszország ezzel belátta, hogy eredeti villámháborús stratégiája kudarcot vallott. A brit védelmi minisztérium szerint eddigi súlyos veszteségeinek csökkentése érdekében Oroszország feltehetően a továbbiakban is jelentős tűzerőt vet be az ukrán városokban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy vélte, hogy az orosz erőkre mért „erőteljes csapások” lelassították a támadók hadműveleteit. Állítása szerint eddig több mint 16 ezer orosz katona vesztette életét a háborúban, az orosz védelmi minisztérium ugyanakkor – amely csupán másodszor ad ki tájékoztatást a katonai áldozatokról – azt állította, hogy 1351 katonát veszítettek a „különleges katonai művelet” során, és épp az ukránok könyvelhetnek el 14 ezernél is több katonai áldozatot.

Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szerint az ukrán erők visszafoglalhatják Herszont, az orosz erők által elsőként, még a háború első napjaiban bevett nagyobb ukrán várost.

Emmanuel Macron szerint Franciaország, Görögország és Törökország a Mariupolban rekedt civilek evakuálásának megszervezésére koncentrál. A francia elnök bejelentette, hogy a kérdést mielőbb megvitatná Vlagyimir Putyinnal, mivel az ostromlott, a drónfelvételek alapján is borzalmas pusztítást elszenvedett déli kikötővárosban a humanitárius helyzet is egyre elkeserítőbb.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken aláírta azt a törvényt, amely szerint akár 15 éves börtönbüntetésre ítélhető az, aki hamis információt tesz közzé Oroszország bármilyen külföldi tevékenységével kapcsolatban.

(Nyitókép forrása: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?