Egy ideig még biztosan kórházban marad Ferenc pápa

Ferenc pápa szerdai sérvműtétje után vélhetőleg az egész jövő hetet a Gemelli kórházban tölti – közölte Sergio Alfieri sebészorvos.

Alfieri elmondta: elővigyázatosságból arra kérték a pápát, hogy lábadozásának első részét töltse a kórházban. Hozzátette: a katolikus egyházfő gyógyulásának elősegítése érdekében javasolták ezt, ő pedig beleegyezett.

Fotó: Agerpres/EPA

Emellett azt tanácsolták a pápának, hogy hagyja ki a vasárnapi áldást, amelyet a kórházi erkélyről osztott volna, hogy ne terhelje meg a hasfalát.

A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa szerdán háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.

Ez a harmadik eset 2013-as megválasztása óta, hogy az egyházfő, aki most 86 éves, kórházi ápolásra szorul.

A Vatikán közlése szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?