Ebből baj lehet: egy kínai raktárat is szétlőttek az oroszok Ukrajnában

A rakétákkal végrehajtott  csütörtöki támadásban 17 ezer tonna napraforgóolaj semmisült meg.

Egy kínai raktárat is találat ért csütörtökön Ukrajnában – erről számolt be közösségi oldalán Oleg Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője. Elmondása szerint az oroszok Mikolajiv kikötőjét lőtték, amikor eltalálták az ott lévő raktárat, amelyet egy kínai cég bérelt, írja a vg.hu. A mikolajivi kikötő a támadás előtt | Fotó: Wikipedia

A raktárban 17 ezer tonna napraforgóolaj volt, amely megsemmisült a tűzben, a kár jelentős, mintegy 26 millió dollár Nyikolenko szerint.

 A szóvivő hozzátette: az oroszok módszeresen próbálják megsemmisíteni az ukrajnai élelmiszerraktárakat, és már azzal sem törődnek, hogy azok esetleg más tulajdonában vannak. 

Nyikolenko szerint Kínának is rá kell ébrednie e támadás után, hogy minél előbb meg kell fékezni Moszkvát, és Pekingnek fel kell szólítania Oroszországot, hogy hagyja abba a háborút Ukrajnában. 

Kapcsolódók

Kimaradt?