EU-csúcs – Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt (VIDEÓ)
Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva.
A kormányfő az EU-csúcsot értékelve úgy fogalmazott: harcos volt, göröngyös, „egy kicsit rázott a kocsi".
Hozzátette: nem voltak boldogok, hogy egy decemberben meghozott döntést az ukránok olajblokádja miatt megváltoztattunk, de miután a jogi helyzet teljesen világos, hogy ehhez van jogunk, hiszen nem zárult le a döntési folyamat, ezért egyetlen dolgot tehettek, hogy kicsit fenyegetőztek és utána belátták, hogy ez nem fog menni.

„Nem volt olyan érvük, amelynél ne lett volna erősebb érvünk" – idézi Orbán Viktort az MTI. Megjegyezte: nem szép dolgokat mondtak, de egyetlen olyan dolgot se tudtak mondani, ami akár morális, akár jogi, akár politikai szempontból fölróható lett volna Magyarországnak.
„Minden egyes érvet, a morálist is, a politikait is, meg a jogit is visszavertük, illetve sajátjainkat megvédtük" – emelte ki.
A kormányfő hangsúlyozta: ha az ukránok decemberben olajblokád alá vették volna Magyarországot, „sose járultunk volna hozzá ehhez a 90 milliárdos hitelhez". De miután megvárták ezt a pozitív döntést, és utána vettek bennünket olajblokád alá, „nem kérhetik tőlem, hogy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna".
Az olajvezeték állapotának vizsgálatával kapcsolatban Orbán Viktor azt úgy fogalmazott: „szeretnénk odamenni, hogy megnézzük, hogy mi van. Egyelőre az a helyzet, és ez a bizonyíték szerintem arra, hogy az ukránok hazudnak, hogy nem engednek oda bennünket. Ez fölfoghatatlan. A szlovákok meg mi oda szeretnénk menni. Nem is egyedül, velük együtt. Nézzük már meg, miért nem lehet". Az a gondolat, hogy az unió elküld egy bizottságot, amiben nincs ott a szlovák és a magyar kormány képviselője, az egy rossz vicc – tette hozzá.
Arról, hogy ha Ukrajna visszaállítja a Barátság-kőolajvezeték működését, majd Magyarország feloldja a hitel blokkolását, a kormányfő azt mondta: nemcsak arról van szó, hogy az olajnak meg kell jönnie, hanem „garanciákat kell kapnunk arra, hogy ez még egyszer nem fordul elő". Eszköz ehhez „most még nincs, de majd lesz" – mondta.
„Amint megjön az olaj, és megkapjuk a garanciákat, hogy ilyen többet nem fordul elő, azonnal mehet a pénz" – fogalmazott.
Orosz energiaforrás nélkül Európa nem tud élni
Orbán Viktor kijelentette: az orosz energiaforrások nélkül Európa nem tud élni. „Kopogtat az ajtón" a globális olajhiány, ezért az a viselkedés és az a stratégia, amelyet az európaiak ebben a kérdésben folytatnak, az egész egyszerűen őrületes. Mindenképpen szükségünk van az orosz olajra, enélkül nem tudjuk túlélni ezt a helyzetet, amely egyre súlyosabb lesz – értékelt.
Hozzátette: meghallgatták az Európai Központi Bank és az eurócsoport elnökének a beszámolóját a helyzetről, amely „minden képzetet felülmúlóan súlyos".
Két nap alatt annyit romlott a globális energiahelyzet, ami korábban elgondolhatatlan lett volna.
Kiemelte: ma az a helyzet, hogy az Európai Unió nincs tárgyalásos viszonyban az amerikaiakkal, nincs ilyen viszonyban az oroszokkal és a kínaiakkal. Ha nem tudjuk kiszabadítani magunkat ebből az izolációból, ahova az unió rossz politikája belesodorta Európát, akkor nagy baj lesz.
Orbán Viktor hangsúlyozta: egy ilyen energiaválságot a többiekkel való együttműködés nélkül nem lehet menedzselni, „tehát az, amit itt csináltak, az most a csőd felé sodor bennünket".
CSAK SAJÁT


