ENSZ-főtitkár: a tehetősebb államoknak támogatniuk kell az alacsony jövedelmű országokat

António Guterres ENSZ-főtitkár felszólította a tehetősebb államokat az alacsony jövedelmű országok erősebb támogatására a klímaválság közepette.

Guterres csütörtökön az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27) kijelentette, hogy szükség van a klímaváltozás okozta károk kiegyenlítését szolgáló hiteles és nagyszabásúbb megállapodásra.

Sürgette az iparosodott északi országokat, hogy teljesítsék ígéretüket, miszerint 2020-tól évi 100 milliárd dollárra emelik a déli országoknak nyújtott támogatásukat, hogy azok csökkenthessék a kibocsátásukat és felkészülhessenek a hatásokra.

Fotó: Agerpres/EPA

„Az idő eljárt afölött, hogy a veszteségekről és károkról beszéljünk. Cselekedni kell” – hangoztatta az ENSZ-főtitkár. „Senki sem tagadhatja a világon a válság méretét. A világ ég és vízbe fúl a szemünk előtt” – tette hozzá.

A péntekig tartó klímacsúcson résztvevő mintegy kétszáz állam nehéz tárgyalásairól szólva Guterres elmondta, hogy a déli és az északi félteke államai, a fejlődő és iparosodott országok között bizalomhiány van.

„Ez azonban nem az az idő, amikor ujjal kell mutogatni egymásra, mivel az emberiség legnagyobb kihívása előtt állunk” – hangsúlyozta. „A világ figyel minket és egyszerű üzenete van: folytassátok és teljesítsetek” – fűzte hozzá.

Guterres nagyobb erőfeszítéseket követelt a klímára káros üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogása terén is.

Mint mondta, nem arról van szó, hogy életben tartsák a 2015-ös párizsi klímavédelmi megállapodás szerinti 1,5 Celsius fokos korlátot, hanem, hogy az emberiség túlélését biztosítsák.

Az olaj, földgáz és szén egyre nagyobb felhasználására reagálva arról beszélt, hogy „a fosszilis energiahordozók rabul ejtették az emberiséget. A megújuló energiaforrások jelentik a lehajtóutat a klímapokolba vezető autópályáról”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?