EB: Ukrajna és Moldova teljesítették a feltételeket a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy Ukrajna és Moldova minden lépést teljesített az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, a döntés most a tagállamok kezében van – mondta Ana Pisonero, a brüsszeli testület szóvivője pénteken újságíróknak nyilatkozva.

A kérdés pénteken az EU-tagállamok uniós nagyköveteiből álló bizottság (Coreper) napirendjén szerepelt, és az Európai Bizottság arról tájékoztatta a nagyköveteket, hogy értékelése szerint a két ország megfelelt a kritériumoknak, idézi a szóvivőt az MTI. Pisonero hangsúlyozta, hogy a további lépések a tagállamok döntésén múlnak, nekik kell majd elfogadniuk a tárgyalási keretet, továbbá az EU soros elnökségének előjoga, hogy amint ez a lépés megtörtént, kormányközi konferenciát hívjon össze a tárgyalások hivatalos megkezdésének jelzésére.Fotó: MTIA szóvivő kifejtette, hogy a tárgyalás megkezdéséhez szükséges feltételek teljesítése érdekében Ukrajna törvényt fogadott el, amely által megnöveli az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) létszámának felső határát. A korrupció megelőzéséről szóló törvényből eltávolították azokat a rendelkezéseket is, amelyek korlátozták a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség hatáskörét arra vonatkozóan, hogy ellenőrizze a nyilatkozattevők által a közszolgálatba lépés előtt szerzett vagyont és már ellenőrzött vagyonok további nyomonkövetését. Kijev továbbá az oligarchaellenes cselekvési terv részeként törvényt hozott a lobbizás európai normákkal összhangban lévő szabályozásáról – tette hozzá.

Mint mondta, az ukrán parlament tavaly decemberben módosította a nemzeti kisebbségekről szóló törvényeket, és ezek a módosítások „megfelelő szabályokat biztosíthatnak" a kisebbségi nyelvű oktatásra vonatkozóan, megfelelő nyelvi kvótát a médiában, valamint arányos jogokat és kritériumokat a kisebbségi nyelvek közéletben való használatára vonatkozóan.

„Ami ezeket a lépéseket illeti, természetesen fontos lesz a végrehajtás, amit a bizottság a bővítésről szóló rendszeres jelentéstétel részeként szoros figyelemmel fog kísérni" – emelte ki.

A szóvivő Moldovával kapcsolatban elmondta, hogy Chisinau jelentős előrelépést tett az igazságügyi és ügyészségi testületek, a legfelsőbb bíróság tagjai, valamint a főügyész érdemeken alapuló és átlátható eljárás keretében történő kinevezésével kapcsolatban, továbbá jelentős forrásokat rendeltek a korrupcióellenes hivatal hatékony működésének biztosítására.

Az EU egy évvel ezelőtt, 2023 júniusában hivatalosan tagjelölt országként ismerte el Ukrajnát és Moldovát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?