Brit választások: Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök elismerte a Munkáspárt győzelmét

Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában elismerte, hogy az eddigi legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt megnyerte az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat – írja az MTI.

Sunak elmondta: felhívta Sir Keir Starmert, a Munkáspárt vezetőjét és gratulált neki a Labour választási győzelméhez.

A választóhelyiségek csütörtök éjjeli zárása után közzétett exit poll azt valószínűsítette, hogy Labour - az eddigi legnagyobb ellenzéki erő - 410, a 2010 óta kormányzó, Rishi Sunak vezette Konzervatív Párt 131 képviselői helyet szerzett a 650 fős londoni alsóházban.

Hozzátette: pénteken békés és rendezett kormányváltás lesz Nagy-Britanniában, és ennek alapján bízni lehet abban, hogy sikerül megőrizni az ország stabilitását.

Fotó: Rishi Sunak Facebook oldala

Rishi Sunak szerint a brit nép „kijózanító ítéletet mondott”, és ebből sok tanulságot le kell majd vonni. Kijelentette, hogy vállalja a felelősséget a Konzervatív Párt választási vereségéért, és elnézést kért azoktól a tory képviselőktől, akik elvesztették parlamenti mandátumukat.

A politikus arra nem tért ki, hogy távozik-e pártvezetői tisztségéből, de azt közölte: a nap folyamán megszűnik miniszterelnöki megbízatása.

Péntek reggelre a hivatalos szavazatszámlálási eredmények is megerősítették, hogy a Munkáspárt győzött a parlamenti választáson, a Labour alsóházi mandátumainak száma ugyanis átlépte a minimális többséget jelentő 326-ot. Ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt alakíthatja meg az új kormányt, és Sir Keir Starmer, a Labour vezetője lesz a következő brit miniszterelnök.

Starmer várhatóan még pénteken felkeresi a Buckingham-palotában III. Károly királyt, aki formálisan megbízza őt a kormányalakítással.

A Munkáspárt által igazoltan elnyert képviselői helyek száma pénteken kora reggel 390-nél tartott, úgy, hogy még 66 választókerületből nem érkeztek be a hivatalos eredmények.

A 390 eddig elnyert mandátum is 191-gyel több a Labour eddigi alsóházi frakciólétszámánál.

A szavazatok összesítésének folyamata során korrigált becslések alapján a konzervatívok az exit poll által valószínűsítettnél valamivel több, 136 képviselői mandátumot szerezhettek, de ez is a toryk eddigi legrosszabb választási eredménye lenne a párt fennállása óta. A Konzervatív Párt eddigi leggyengébb eredményét az 1906-os parlamenti választásokon érte el, amikor 156 képviselői mandátumot szerezett.

A frissített mandátumbecslések azt is valószínűsítik, hogy a Munkáspártnak 166 fős többsége lesz az új összetételű alsóházban a többi frakció együttes létszámához képest. Ez a Labour legjobb eredményét jelentené az 1997-es választások óta, amikor a párt Tony Blair vezetésével 418 képviselői mandátumot szerzett és 178 fős alsóházi többséggel alakíthatott kormányt.

A Munkáspárt azóta - vagyis 27 éve - most nyert először parlamenti választást ellenzéki pozícióból, és 19 éve most nyert először választást, ugyanis legutóbbi győzelmét a 2005-ös választásokon, kormányzati pozícióból aratta.

Péntek reggelre kiderült az is, hogy az eddigi konzervatív kormány több minisztere, köztük Grant Shapps védelmi miniszter, Alex Chalk igazságügyi miniszter és Gillian Keegan oktatási miniszter elvesztette képviselői mandátumát.

Most első ízben bekerült a londoni alsóházba Nigel Farage, a jobboldali radikális Reform UK párt vezetője, aki eddig nyolc választáson próbált képviselői mandátumhoz jutni.

A választási részeredmények ugyanakkor azt jelzik, hogy a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) jelentős mandátumveszteséget szenvedett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?