Börtönbüntetést kérnek Marine Le Penre

A francia ügyészség szerda este öt év börtönbüntetés kiszabását kérte Marine Le Pen ellenzéki politikusra, továbbá azt, hogy szintén öt évre tiltsák el a politikai választásokon való indulástól, amiért az általa fémjelezett Nemzeti Tömörülés (RN) a vád szerint 2004 és 2016 között 6,8 millió euró európai parlamenti juttatást törvénytelenül nemzeti pártcélokra használt.

A bíróság 2025 elején hozza meg az ítéletét, és amennyiben követi az ügyészség javaslatát, akár meg is akadályozhatja Marine Le Pen 2027-es elnöki ambícióit, számol be az MTI. „Itt egy bíróságon vagyunk, és a törvény mindenkire vonatkozik” – hangsúlyozta Nicolas Barret ügyész, aki azt is indítványozta, hogy a büntetést már az ítélet kihirdetésekor alkalmazzák, még akkor is, ha a háromszoros elnökjelölt fellebbez arra hivatkozva, hogy politikai ambíciói miatt nem vonható felelősségre.

Egy ilyen ítélet „eltiltaná a vádlottakat attól, hogy a jövőben elindulhassanak helyi vagy országos választásokon” – emlékeztetett az ügyész Marine Le Pen előtt, aki a 24 másik vádlott, az RN vezetői, korábbi parlamenti képviselői és parlamenti asszisztensei társaságában az első sorban foglalt helyet.

Marine Le Pen | Fotó: Agerpres

Az ügy, amelyben Franciaország legnagyobb ellenzéki pártja érintett, 2015-ben az Európai Parlament elnökségének jelentésével kezdődött, és a francia párt parlamenti asszisztenseivel kötött szerződéssel kapcsolatos. A párizsi ügyészség szerint a Nemzeti Tömörülés által alkalmazott EP-asszisztensek közül többen soha nem jártak az Európai Parlamentben, s a vádirat szerint közvetlenül a pártnak dolgoztak Franciaországban, amit az európai szabályozás tilt. „Úgy gondolom, hogy az ügyészség szándéka az, hogy megfossza a francia népet attól, hogy azokra szavazzon, akikre szeretne”, és hogy „tönkretegye a pártot” – mondta Le Pen francia újságíróknak, amikor elhagyta a tárgyalótermet. Az ügyészség 300 ezer eurós pénzbüntetés kiszabását is kérte.

Az ügyészek szerdai vádbeszédükben úgy vélték, hogy az RN az Európai Parlamenttől felvett közpénzek hűtlen kezelésére „szervezett rendszert” dolgozott ki a parlamenti asszisztensek „álszerződéseivel”, hogy a pénzeket a párt számára átcsatornázza. Az Európai Parlament csak „számviteli ellenőrzéseket” végez, egyébként megbízik az EP-képviselőkben a havi 21 ezer eurós juttatásuk felhasználását illetően. „Azaz nagy a kísértés, s ezek az összegek lehetőségnek tűntek, és úgy is használták őket” – hangsúlyozta az ügyész. A párizsi ügyészség szerint a Nemzeti Tömörülés esetében egy olyan rendszert vezettek be, amelyen keresztül a párt működési költségeinek egy részét az Európai Parlamenttel fizettették ki, oly módon, hogy az uniós testület fedezte a párt egyre több alkalmazottjának béreit.

A szeptember 30-án kezdődött perben az egykori Nemzeti Front kilenc volt EP-képviselőjének kell felelnie, köztük Marine Le Pen volt pártelnöknek, jelenlegi nemzetgyűlési frakcióvezetőnek és volt élettársának, Louis Aliot-nak, a párt alelnökének. Ezenkívül 12 volt parlamenti asszisztenst és a párt négy volt alkalmazottját is meggyanúsították a perben. A 96 éves Jean-Marie Le Pennek egészségügyi okokból nem kellett megjelennie a bíróságon.

Februárban a párizsi büntetőbíróság Emmanuel Macron francia államfő egyik legfőbb szövetségesét, a centrista Demokrata Mozgalmat (Modem) vezető Francois Bayrou-t felmentette, akinek tíz párttársával kellett felelnie pártjuk európai parlamenti fiktív asszisztensi állásainak ügyében. A vádlottak közül viszont nyolcat felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Franciaországban hasonló eljárás folyik egy harmadik parlamenti párt, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország ellen is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?