Bikaviadalok ellen tüntető aktivisták rontottak rá Ferenc pápára

Megzavarták Ferenc pápa heti audienciáját a Vatikánban a PETA állatvédő szervezet aktivistái: plakátokat lóbálva követelték a bikaviadalok betiltását.

A PETA nemzetközi állatvédő szervezet két női aktivistája, akik az évek során már több konfliktusba is keveredtek a hatóságokkal, az audiencia kezdetén rárontottak Ferenc pápára és a bikaviadalok beszüntetését követelték. A svájci gárda tagjai rövid időn belül megállították és kikísérték őket az épületből.

„A bikaviadal bűn!” – állt az olasz és angol nyelvű plakátokon, míg az aktivisták pólóin az volt olvasható, hogy „Állítsátok le a bikaviadalok áldását”.

A bikaviadalok ellentmondásos hagyománynak számítanak Spanyolországban, több latin-amerikai országban, valamint Dél-Franciaország és Portugália egyes részein. A PETA szerint évente több ezer bika veszti életét ezeken az eseményeken.

Fotó: Agerpres

A szerdai tiltakozás nem az első ilyen jellegű megmozdulás, az elmúlt két évben több tüntető is megpróbálta rávenni Ferenc pápát, hogy foglaljon állást a bikaviadalok ellen, Ferenc pápa szülőhazájában, Argentínában ugyanis tilos a bikaviadal.

A 16. században V. Pius pápa betiltotta a bikaviadalokat, amelyeket „kegyetlennek” és a „keresztény jámborsággal és irgalommal ellentétesnek” minősített, a katolikus papok azonban a PETA szerint továbbra is végeznek a bikaviadalokhoz kapcsolódó vallási szertartásokat, és az arénákban épített kápolnákban tisztelegnek a bikaviadalok előtt, valamint megáldják a torreádorokat.

A múlt hónapban Kolumbia lett a latin-amerikai országok sorában a legutóbbi, amely betiltotta a bikaviadalokat, amelyek korábban az ország alkotmányában is szerepeltek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?