Benjámin Netanjahu nem számít gyors fegyverszünetre

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem számít gyors fegyverszünetre a gázai övezeti háborúban – írja az MTI.

A tárgyalásokról a követek üres kezekkel tértek vissza – mondta Netanjahu a Bild és a Politico kiadványoknak, valamint a Welt-TV-nek nyilatkozva vasárnap. Mint mondta, úgy véli, a radikális iszlamista Hamász jelenleg nem akar megállapodásra jutni.

Netanjahu egyben elutasította politikája Joe Biden amerikai elnök általi bírálatát. Kijelentette, hogy az izraeliek túlnyomó többsége kiáll mellette.

Fotó: Agerpres/EPA

„Ha az amerikai elnök úgy véli, hogy magánpolitikát folytatok az izraeliek többségének kívánságai ellenére és ártok Izrael érdekeinek, akkor mindkét pontban téved” – hangsúlyozta a zsidó állam kormányfője.

Kijelentette, hogy az izraeliek támogatják a megmaradt Hamász-zászlóaljak megsemmisítését célzó intézkedéseit. Leszögezte: mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az október 7-i mészárlás megismétlődhessen.

Biden szombaton az MSNBC amerikai televíziónak adott interjújában Netanjahura utalva kijelentette, hogy „azt gondolom, több rosszat tett, mint jót.”

„Joga van megvédeni Izraelt, és joga van folytatni a Hamász elleni műveleteket. Mindazonáltal muszáj nagyobb gondot fordítania a műveletei miatt elveszett ártatlan életekre” – fogalmazott Biden.

Az izraeli miniszterelnök mindazonáltal eltökéltnek mutatkozott, hogy a nemzetközi figyelmeztetések ellenére megindíthassa offenzíváját a radikálisok ellen a palesztinok lakta térség déli részén található Rafahban.

„Közel állunk a győzelemhez” – húzta alá Netanjahu. Mint mondta, az utolsó Hamász-zászlóaljak elleni offenzíva megkezdését követően a harcok intenzív fázisa négy, vagy akár hat hétig is eltarthat. Hangsúlyozta, hogy a Hamász-zászlóaljak háromnegyedét már megsemmisítették, s most feladni a küzdelmet abszurd lenne.

Netanjahu szerint a terrorszervezet stratégiája arra épít, hogy növeljék a nemzetközi nyomást Izraelre eltántorítva attól, hogy végső vereséget mérjen a Hamász erőire.

Az izraeli kormányfő egyben cáfolta a Hamász ellenőrzése alatt álló gázai hatóságok adatait az áldozatokról. Kijelentette, hogy a megölt civilek száma jóval alacsonyabb az általuk közölt 31 ezernél. Netanjahu szerint az izraeli hadsereg ugyanis legalább 13 ezer terroristával végzett. „Ezzel a civil áldozatok számának aránya valószínűleg 1,5 az 1-hez. Most már azonban csak 1 az 1-hez” – fűzte hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?