Az izraeli hadsereg tévedésből lelőtte a Hamász három megszökött túszát a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg (IDF) tévedésből lelőtte a Hamász palesztin iszlamista szervezet három megszökött túszát Sadzsijában, a Gázai övezet északi részén – közölte pénteken este egy katonai szóvivő. Az MTI szerint szombaton több százan vonultak az utcára Tel-Avivban péntek este, hogy tiltakozzanak három izraeli túsz halála miatt.

Az IDF közölte, hogy az eset helyszínének átvizsgálásánál gyanakodni kezdtek a halottak kilétével kapcsolatban. A holttesteket Izraelbe vitték vizsgálatra, és ott kiderült, hogy három izraelit lőttek le a katonák, mert terroristának vélték őket.

Fotó: Agerpres/EPA

Egyikük Jotam Hajim volt, akit Kfar Aza kibucból hurcoltak el október hetedikén a Hamász terroristái. A másik a Nir Am kibucból elrabolt, de Hora beduin faluban élő Szamer Fuád al-Talalka volt, a harmadiknak a nevét pedig a család kérésére egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

„Az IDF mély sajnálkozását fejezi ki az eset miatt, osztozik a családok gyászában, és továbbra is minden erőfeszítést megtesz a további elraboltak hazajuttatása érdekében” – közölte a katonai szóvivő.

„Feltételezésünk szerint a három izraeli túsz egy tűzpárbaj zűrzavarát kihasználva tudott elmenekülni a terroristák keze közül, vagy a fogva tartók egyszerűen magukra hagyták őket néhány nappal korábban” – mondta Daniel Hagari szóvivő. „Tragikus hiba történt, amelyet alaposan kivizsgálnak, és az események minden mozzanatát nyilvánosságra fogjuk hozni” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?