„Az emberiség elveszítette a béke útját” – Ferenc pápa a háborúk leállítását kérte

A „béke királynője”, Szűz Mária segítséget kérte a gyűlölettel és a háborúkkal szemben Ferenc pápa az imavirrasztáson, amelyet az egyházfő személyesen vezetett a Szent Péter-bazilikában péntek este.

A katolikus egyházfő kijelentette, hogy az emberiség elveszítette a béke útját, és nem talál vissza rá. Úgy vélte, sötét időket élünk. Az emberiség a testvériség helyett Káint és Ábelt választotta – hangoztatta Ferenc pápa.

Fotó: Agerpres/EPA

A bazilikában tartott ima elején az egyházfő megállt a főoltárnál kiállított Szűz Mária ikonnál. „Irgalmasságot kérünk, irgalmasság királynője; békét, béke királynője! Rázd fel a lelkét annak, aki a gyűlölet csapdájába esett, váltsd meg azt, aki a konfliktusokat élteti és szítja” – könyörgött az egyházfő.

Azt kérte, Szűz Mária szárítsa fel a gyerekek könnyeit, akik mostanában sokat sírnak. Támaszt szorgalmazott a magányosoknak és időseknek, segítséget a sebesültek és betegek számára, védelmet mindazoknak, akiknek el kellett hagyni otthonukat és szeretteiket, vigaszt a reményvesztetteknek.

Ferenc pápa a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i terrortámadását követően jelentette be, hogy imavirrasztást tart. Korábban többször is az Izraelben ejtett túszok azonnali szabadon engedését sürgette, valamint a gázai lakosság humanitárius segítését.

A szentszéki diplomáciát vezető Pietro Parolin bíboros pénteken újságíróknak elmondta, a Vatikán azt reméli, hogy a helyzet nem súlyosbodik.

Kulcskérdésnek jelenleg a túszok szabadon engedését nevezte, amely esetén – a bíboros szerint – az izraeli szárazföldi támadás is elkerülhető lehetne Gázában. A szentszéki államtitkár megerősítette, hogy Ferenc pápa készen áll találkozni a túszok családtagjaival.

A Vatikán közlése szerint a pápa október 22-én Joe Biden amerikai, csütörtökön pedig Recep Tayyip Erdogan török elnökkel beszélt telefonon az izraeli-palesztin konfliktusról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?