Az USA vétójával a Biztonsági Tanács elutasította a palesztin államiság megadását

Az Egyesült Államok vétójával az ENSZ Biztonsági Tanács elutasította a palesztin államiság megadását csütörtökön – tájékoztat az MTI.

A New York-i szavazáson az amerikai vétó mellett két tagállam tartózkodott, így a szavazás eredménye 12 igen és 1 nem szavazat volt.

Az amerikai álláspont alapján a palesztin államiságnak Izrael és a palesztinok közötti tárgyalásokon kell kialakulnia. Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium szóvivője még a voksolást megelőzően úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok világos és következetes ebben a kérdésben, az ENSZ-en belüli lépést pedig túlságosan elsietettnek tartja, ami a legjobb szándék mellett sem hozhat államiságot a palesztin emberek számára. Megállapította azt is: abban sem volt egyhangúság, hogy a kérelmező, azaz a Palesztin Hatóság megfelel-e az ENSZ tagállami feltételeknek.

A Biztonsági Tanács egy korábbi ülése | Fotó: un.org

Zijád Abu-Amr, a palesztinok különleges ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács ülésén értetlenségét fejezte ki azzal az érvvel kapcsolatban, hogy Palesztina önálló államként való elismerése, és a teljes jogú ENSZ-tagság megadása káros lenne az izraeliek és palesztinok közötti béke kilátásaira nézve. 

Israel Katz, Izrael külügyminisztere elismerését fejezte ki az Egyesült Államok felé a vétó miatt, és szégyenteljesnek nevezte magát a javaslatot is. A kormánytag a közösségi médiában tett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a palesztin állam elismerésének javaslata a zsidók ellen a holokauszt óta elkövetett legsúlyosabb mészárlás elkövetése után hat hónappal, a terrorizmus megjutalmazását jelentette.

A szavazást megelőzően a Biztonsági Tanácsban miniszteri vitát tartottak arról, hogy a jelenlegi megfigyelői státuszból teljes tagállami státusz, és az államiság elismerése indokolt-e a palesztinok számára.

Az önálló palesztin állam elismerését Mahmúd Abbász, a Palesztin hatóság vezetője 2011-ben hivatalosan kérte az ENSZ-től. A kérdés akkor nem került szavazásra, mert a palesztin fél nem tudta felmutatni kérelméhez a Biztonsági Tanács 15 tagjából minimum 9-nek a támogatását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?