ENSZ: egyre súlyosabb éhínség sújtja a civil lakosokat Gázában

Az ENSZ szakosított szervezetei szerint a Gázai övezeti civil lakosság „földi poklot” él át, és napról napra reménytelenebb körülmények között próbál menekülni a bombák elől – írja az MTI.

A civil lakosokat egyre súlyosabb éhínség sújtja – közölte az Élelmezési Világprogram (WFP), amely szerint a lakosság fele éhezik.

Hán-Júniszban, a Gázai övezet déli részének legnagyobb városában, amelyet az izraeli csapatok a múlt héten kezdtek ostromolni, lakosok elmondták, hogy a harcok kedden a városközpontra összpontosultak.

Egy szemtanú elmondta, hogy reggel harckocsikat vonultattak fel abban az utcában, amelyben Jahja Szinvár, a Hamász palesztin iszlamista szervezet gázai övezeti vezetőjének a háza áll.

Fotó: Agerpres/EPA

Hán-Junisztól délre, Rafahban egészségügyi tisztviselők szerint 22 ember – közöttük gyerekek – haltak meg házakat ért légicsapásban. A mentők kutatnak további áldozatok után a romok alatt.

Lakosok elmondták, hogy a Rafah elleni keddi tüzérségi támadás az elmúlt napok legsúlyosabb támadása volt, pedig az izraeli hadsereg még novemberben arra utasította a lakosokat, hogy biztonságuk érdekében oda meneküljenek.

Egy helyi lakos, Mohammed Obaid, aki a romokat vizsgálta, elmondta: a gázaiak éhségtől és szomjúságtól szenvednek. „Nincs áram, nincs üzemanyag, nincs víz, nincs gyógyszer” – mondta.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) közölte, hogy korlátozott segélyszállítmány érkezik Rafah környékére, de „az elmúlt napokban a Gázai övezet minden részében leállt a segélyek osztása az ellenségeskedések hevessége és a főutakon a közlekedés korlátozása miatt”.

A térségbe látogató Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztinokat segítő ügynökségének (UNRWA) igazgatója kijelentette: Gáza „földi pokol”. Az emberek az utcán élnek, és mindenben hiányt szenvednek. Biztonságért és ennek a földi pokolnak a végéért könyörögnek” – írta az X közösségi portálon Lazzarini.

Asraf al-Kudra, a gázai egészségügy-minisztérium szóvivője közölte, hogy az izraeli erők a Gázai övezet északi részén lévő Bét-Jahíjában található Kamal Advan kórházat ostromolták kedden, és az épület udvarán körül vették a férfiakat, közöttük az egészségügyi személyzet tagjait. A kórház igazgatója szerint az intézményben háromezren vannak menekültként. A harcok során támadás érte a szülészetet, és két kismama meghalt – közölte hétfőn az OCHA.

Richard Peeperkorn, az Egészségügyi Világszervezet gázai és ciszjordániai képviselője elmondta, hogy a WHO a gázai egészségügyi minisztérium kérését mérlegeli, amely a kórház páciensei és személyzete esetleges evakuálásához kért segítséget. A WHO vasárnap közölte, hogy Gázában nő a betegségek kockázata, miközben az egészségügyi intézmények kapacitása a konfliktus előttinek a harmadára csökkent.

Peeperkorn elmondta, hogy tizenegy gázai kórház, azaz a kórházak egyharmada maradt részben működőképes a konfliktus 66 napja után.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?